Visegrádi karácsony Érsekújvárban

Érsekújvár |

<p>Pénteken, a város főterén kialakított jégpálya ünnepélyes átadásával kezdődik a Visegrádi karácsony rendezvénysorozat, melynek szervezésében a város önkormányzata és számos civil szervezet, kulturális intézmény vesz részt.</p>

A tíz méter széles és húsz méter hosszú szintetikus műjégpályánál korcsolyakölcsönző lesz, és a karácsonyi vásár idején ingyen korcsolyázhatnak a családok. A karácsonyi vásárt vasárnap nyitják meg. Ezen a napon, advent első vasárnapján 16 órakor gyújtják meg az első gyertyát a Szentháromság-szobornál lévő óriási koszorún, melyet idén a 7-es számú Czuczor Gergely Cserkészcsapat tagjai és a Blaho Pál utcai óvoda dolgozói készítenek a gyerekekkel. December 4-től 6-ig az Érsekújvári Regionális Művelődési Központban délelőttönként ünnepváró alkotómű-helybe várják a gyerekeket a központ dolgozói. A Zmeták Ernő Galériában december 5-én tartanak karácsonyi komolyzenei koncertet. A Mikulás-ünnepséget december 5-én 17 órakor rendezik meg a főtéren, másnap a gyerekek ismert mesefigurákkal korcsolyázhatnak a jégen, december 13-án érsekújvári jégkorongozókkal találkozhatnak az érdeklődők. December 6-án Czuczorosok, itt a helyetek! címmel jótékonysági gálaműsort rendeznek 18 órától a főtéri kultúrházban. Arany karácsony címmel december 15-én 9 órától ünnepi zenés műsor lesz a téren, és december 20-án álarcosbált rendeznek a jégen. Az élő betlehemet december 25-én látogathatják meg a lakosok.

Adventtől vízkeresztig számos jótékonysági hangversenyt rendeznek a plébániatemplomban és a ferencesek templomában, a főtéri ünnepváró műsorban fellépnek az érsekújvári óvodások, az alapiskolások és a művészeti iskola növendékei, bemutatkoznak a magyarországi és cseh testvérvárosok hagyományőrző csoportjai.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?