Világszínvonalú sugárterápiás műszert kapott a komáromi kórház

komáromi kórház
Komárom |

Üzembe helyezték a világviszonylatban is új, CT-szimulátorral ellátott lineáris részecskegyorsító berendezést a komáromi kórházban, a betegeknek ezentúl már nem kell Pozsonyba vagy Nyitrára utazniuk a kezelésekre.

 

Milan Leckéši, a kórházat működtető Agel csoport vezérigazgatója elmondta, komplex onkológiai központot létesítenek Komáromban, amelynek első fázisa zárult le az épületrész felújításával, valamint a részecskegyorsító megvásárlásával és üzembe helyezésével; a beruházás értéke 4,2 millió euró. Pavel Demeter, a radioterápiai és klinikai onkológiai osztály főorvosa minőségi ugrásról beszélt, az új berendezés az előzőhöz képest több generációval korszerűbb és a maga nemében a legmodernebbek közé tartozik. Ez a kezelések minőségében és mennyiségében is megmutatkozik, jobban tudnak tervezni, pontosabban körbe lehet határolni a rákos sejteket, hatékonyabb a besugárzás. „Az új berendezésnek köszönhetően negyedére, mindössze egy-két percre csökken a sugárkezelés időtartama, az előkészületek hosszabb időt vesznek igénybe, mint maga a kezelés” – tette hozzá a főorvos. A tervek szerint évente 1200 beteget tudnak kezelni, de a próbaüzemelés során szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy ezt a számot jóval túl fogják szárnyalni. Miroslav Jaška kórházigazgató pedig arról számolt be, hogy a jövőben mintegy 500 ezer lakosra növekszik a kórház vonzáskörzete, ami a rákos betegek gyógyítását illeti, és a Komáromi járás mellett az Érsekújvári, a Lévai, a Dunaszerdahelyi, a Vágsellyei, a Galántai, a Nagykürtösi és a Korponai járásból is fogadnak betegeket. Ezáltal regionális központtá válik a komáromi kórház onkológiai osztálya.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?