Világszínvonalú mentősképzést tart a komáromi ZaMED

mentők
Komárom |

A társaság sürgősségi egészségügyi szolgálat oktatóközpontja (nemcsak) mentősöket készít fel a legösszetettebb és „legforróbb” helyzetekben végzett munkára. Szlovákiában egyedül Komáromban zajlik akkreditált képzés.

A mentősöket egy agresszív, felfegyverzett elkövető támadja meg, miközben azok egy pácienst látnak el. Az egyik mentőst megsebesíti, míg a másiknak sikerül elmenekülnie és segítséget hívnia. Ezután a rendőrség egy további mentőscsapattal kiegészülve megpróbája elérni az életveszélyesen megsérült személyt, hogy ellássa őt és biztonságos helyre szállítsa. 

Így írja le a ZaMED által közölt sajtóanyag azt az egyik forgatókönyvet, amelyet TECC (Tactical Emergency Casualty Care) kurzusán kell teljesíteniük a résztvevőknek, amely a világ legintenzívebb taktikai orvoslásra irányuló képzésének számít. Ezt nemzetközi szinten is csak korlátozott számú társaság nyújthatja az érdeklődőknek. A kurzus a legszélsőségesebb és legkritikusabb helyzetekre készíti fel a mentősöket. Ezek közé tartozhat az égő épületekből való mentés, a terroristák által elkövetett bombatámadások vagy merényletek során végzett munka. A ZaMED emlékeztet: noha Szlovákiában azt gondolhatjuk, hogy a hasonló esetek minket nem érintenek, a nemrég történt bécsi és prágai incidensek azt mutatják, valós kockázatról lehet szó. Ezekre a helyzetekre pedig fel kell készülniük a mentősöknek.

Szlovákiából a ZaMED komáromi mentősei az elsők, akik elvégezték a TECC-kurzust. Ezzel megnyitották az utat a többi szlovákiai mentős számára is. Emellett a ZaMED az országban egyedüliként vált az amerikai NAEMNT (National Association of Emergency Medical Technicians) akkreditált képzőcentrumává. Ehhez több mint egy évnyi munka kellett, amelybe egyebek mellett beletartozott a külföldi kurzusok elvégzése, majd a speciális felszerelés és a képzőhelyszínek biztosítása Komáromban. A folyamat végén megtarthatták az első TECC-képzést Szlovákiában.

A kurzus iránti igény jelentős, s nemcsak mentősök, de tűzoltók, katonák és rendőrök is el szeretnék végezni azt. 

„A TECC-képzés abszolválása nemcsak a mentősök szakmai képességeiknek jelentős javulásával jár, hanem óriási előnyben részesíti a válsághelyzetbe csöppent betegeket is. A csúcsminőségű tréningnek és a valós helyzetek szimulációjának köszönhetően a mentősök képesek lesznek gyors és hatásos segítséget nyújtani még a legveszélyesebb körülmények között is. Ez a képzés az elméleti tudást a gyakorlati tapasztalatokkal köti össze” 

– mondta Matej Polák, a ZaMED igazgatója. 

A 2005-ben alapított ZaMED a Dunaszerdahelyi, Galántai, Komáromi, Érsekújvári, Lévai és Nagykürtösi járásokban szolgálja a lakosságot. Évete több mint 25 ezer pácienst látnak el, az egységek pedig 1 millió 300 ezernél is több kilométert tesznek meg a munkájuk során.

mentés terrorizmus
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?