Hamarosan megkezdik a térkő lerakását a vasútállomás közelében épülő új központi autóbusz-megálló területén. Koller Erikának, a városi hivatal szóvivőjének a tájékoztatása szerint, a nagyszabású beruházás természetes velejárója lesz a mozgáskorlátozottak, illetve a látáskárosultak közlekedéséhez elengedhetetlen akadálymentes feljáró és a vakvezető sávok beépítése a padlóburkolatba.
Vezetősávok látáskárosultaknak az új központi autóbusz-megállóban
Az építési területet idén január 23-án zárták le, egyelőre a vasútállomásra érkező utasok gond nélkül haladhatnak a bekerített terület mellett, és a gépkocsival érkezők is parkolhatnak az állomás épületénél lévő kavicsos felületen. Csak az építkezés második szakaszában korlátozzák majd a gyalogosok és az autóval érkezők közlekedését. Épül a korszerű autóbusz-megálló központi épülete, ahol szociális helyiségek lesznek. A városháza tájékoztatása szerint környezetbarát beruházásról van szó, a tervek szerint természetes, úgynevezett zöld tetőszerkezete lesz az autóbusz-megállónak, mint ahogy azt a lakosok már megszokták a városháza épületén. A csaknem hatmillió eurós beruházás keretében eltávolítják a korábbi, rendkívül rossz állapotban lévő autóbuszmegállót. A beruházást az Európai Regionális Fejlesztési Alap vissza nem térítendő támogatásából építik meg, a város 291 236,62 euróval járult hozzá az összkiadásokhoz. Összesen 256 parkolóhelyet építenek ki a régi autóbusz-megálló helyén. A taxi szolgálat számára külön helyet jelölnek ki, és a kerékpárosok számára kerékpártároló boxok, valamint allóhelyek is lesznek. A vasútállomás és a központi autóbusz-megálló között az új beruházás befejeztével, ami várhatóan 2023 végén lesz, biztonságosabban közlekedhetnek az utasok. Elsőként a betonkonstrukció alapjait ásták ki a munkások, majd a pilléreket helyezték el, végül a tetőszerkezetet rakták fel, amelyet alulról fával burkolnak be. Koller Erika tájékoztatása szerint augusztusban egy időre kénytelenek lesznek lezárni a temető felőli Szlovák Nemzeti Felkelés utcát az építkezési munkálatok zavartalan folytatása miatt. Az utca lezárása elkerülhetetlen, mivel bekötőutat építenek az új vasútállomás előtti területhez. Az építkezés kivitelezője azért döntött úgy, hogy a nyári hónapokban is nagy erőkkel és intenzíven folytatják a munkálatokat, mert ilyenkor valamivel kevesebb az utas, és kevésbé forgalmas az említett útszakasz, mint az iskolakezdéskor. Jelenleg az autóbuszra, valamint vonatra várakozóknak nincs lehetőségük lepihenniük, az új központ autóbusz-megállónál ezért parkot létesítenek padokkal és játszótérrel. A vasútállomás és a megálló könnyen megközelíthető a városon át kiépített kerékpárutakon. Vágsellyén a lakosok évek óta panaszkodtak a vasútállomás környékére, és a város szégyeneként emlegették az elavult, piszkos autóbusz-megállókat, a rozsdás bódék alkalmatlanná váltak arra, hogy a tikkasztó melegben, vagy esős időben bárki is behúzódjon oda. Jozef Belický, Vágsellye polgármestere hangsúlyozta, végre egy járási székhelyhez illően fogadhatják az utasokat a városban.
A várható forgalomkorlátozásról és a tervezett útlezárásról a városháza időben tájékoztatja a lakosokat az önkormányzat hivatalos honlapján és a közösségi oldalon.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.