Vevőt keres a területre és az épületekre a Smurfit Kappa

Párkány |

<p>A Smurfit Kappa úgy döntött, eladásra kínálja a papírgyárhoz tartozó földterületet és épületeket. Ily módon szeretné elősegíteni új munkahelyek létrehozását a régióban.</p>

A cég vezetése október 1-jén jelentette be, hogy Párkányban leállítja a fluting termelését. Ennek következtében közvetlenül 325, közvetett módon – a beszállító és szolgáltató cégek alkalmazottait is beleszámítva – közel 800 ember veszíti el munkahelyét a párkányi régióban. „A párkányi Smurfit Kappa nyitott minden ajánlatra. A vezetőség döntése a fluting gyártásának leállításával kapcsolatban végleges, viszont a terület és az épületek eladásával szeretnénk elősegíteni, hogy az ipari park a jövőben is hatékonyan ki legyen használva, és munkát biztosítson a régió lakosainak” – áll Karol Wolf, a cég sajtóképvislőjének nyilatkozatában. A vezetőség a szakszervezettel is csak annyit közölt, hogy eladásra kínálja a gyárhoz tartozó területet és épületeket. „Folyamatosan tárgyalunk a cég vezetőivel a lelépőkről, de egyelőre nem született megállapodás. A vállalat október 5-én jelentette be az érsekújvári munkahivatalnak, hogy tömeges elbocsátást tervez. Ezt a szándékát a szakszervezettel is ekkor közölte. Ettől a naptól kezdve 30 nap áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy ezt megtárgyaljuk a vezetőséggel” – tájékoztatta lapunkat Romada Magdolna szakszervezeti vezető.
A szakszervezet hétfőn kapta meg az elbocsátások ütemtervét. „Fokozatosan bocsátják majd el az alkalmazottakat. Legtöbbjüket 2010. március 31-én, de lesznek, akiket csak jövő áprilisban illetve júliusban küldenek el” – mondta az elbocsátások kapcsán a szakszervezeti vezető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?