Kettős évfordulót ünnepel a párkányi papírgyár

papirgyar
Párkány |

Idén lesz hatvan éve, hogy Alexander Dubček jelenlétében elhelyezték a párkányi papírgyár alapkövét, ötven évvel ezelőtt pedig a hullámpapír lemez és a kartondobozok gyártása kezdődött a térség akkori legjelentősebb üzemében. A kettős jubileum kapcsán szabadtéri kiállításra, interaktív családi délutánra, filmvetítésre és koncertre várták az érdeklődőket augusztus 25-én, a város sétálóutcájára.

Kartondobozokból épített piramis és iglu, hullámpapírból készült játékok, csomagolópapírból hajtogatott csónakok, kartonból összeállított, színesre festhető házikók. Muzsika és vidámság. Hangulatos családi délutánnal, ötletes, interaktív foglalkozásokkal várta a kicsiket és a nagyokat a Smurfit – Kappa Obaly részvénytársaság pénteken délután a párkányi korzóra, ahol a platánfák hűvösében a legkisebb gyerekek is belefeledkeztek a papírból készíthető játékok és meseházikók varázsába, az alkotás örömébe. Amellett, hogy a szervezők a kézügyesség fejlesztését elősegítő, a kreativitást erősítő foglalkozásokon szórakoztatták a gyerekeket, a környezetbarát és környezetkímélő, újrahasznosítható anyagok jelentőségére is felhívták a figyelmet. A felnőtt közönség pedig a korzón kialakított fotótárlatot nézhette végig, a párkányi papírgyártás történetének legfontosabb, legérdekesebb pillanatait, néhány olyan felvétellel is, amely manapság már kortörténeti dokumentumnak számít.

Szocialista nagyüzemből profilváltó cégig

Ilyen például az az 1963. november 17-én készült fénykép is, amelyen Alexander Dubček, a CSKP KB akkori főtitkára, a szocialista rendszer legnépszerűbb politikusa kocogtatja meg személyesen a leendő gyár alapkövét Párkányban. A Dél – szlovákiai Cellulóz- és Papírgyár a rendszerváltás előtt az egyik legnagyobb dél-szlovákiai és régióbeli foglalkoztató volt, létesítéséről még 1960-ban döntöttek. Jozef Púčik vegyipari miniszter ugyanis a kormánydöntés után akkor adta ki a létesítmény alapítólevelét, melyben a gyártás alap profilját is megszabta, tehát félcellulóz csomagolóanyagokat, hullámpapírt, hullámpapír csomagolóanyagot és tetőfedő anyagot is gyártottak az üzemben. A papírgyárban már 1967-ben kiépült az energetikai részleg és szintén 67-ben nyitották meg az első tanévet a papírgyártási középfokú szaktanintézetben. 1968 májusában kerültek először piacra a kartongyártó üzem termékei, 1969 júliusában pedig a kartongyártó és ragasztott papír előállítására szolgáló összes gép és berendezés működött már. 1973. november 17-én helyezték üzembe a hullámpapír lemezt gyártó gépsort. Az üzem történetében kétszer is volt pusztító tűzvész, a lángok először 1970-ben a Dechtochema területén csaptak fel, 1993. június elsején pedig a flutingrészlegen tett tönkre szinte mindent a tűz. A közvetlen kár akkor mintegy 250 millió koronára rúgott, a termeléskiesés következtében pedig további 390 millió koronás kár keletkezett. Ámde a szakembereknek köszönhetően a gyárnak ebből is sikerült talpra állnia és a termelést megújítania. A gyár fennállása alatt több szakmai és ágazati kitüntetést kapott, termékei minőségét pedig még a rendszerváltás után is díjazták. 1997-februárjában a svéd Assi – Doman vette meg a cég részvényeinek több mint hatvan százalékát, majd egy hónapra rá további 31 százaléknyi részvényt szerzett. 2000-ben gyártották a legtöbb papírt 1974 óta, mégpedig 158, 5 ezer tonnát és akkori bruttó nyereségük elérte a 737 millió koronát, 1999-hez képest tehát már 585 millióval nőtt a nyereség. Ugyanebben az évben, 2000-ben kezdte meg működését a határon átnyúló, légkörszennyezettségi mérőrendszerük is. 2005-ben jelentették be A Kapppa Packaging és a Jefferson –Smurfit cégek fúzióját, 2005 óta a Smurfit Kappa Obaly Štúrovo Rt.. a Smurfit Kappa Group multinacionális vállalat tagja. 2009-ben a párkányi gyárnak viszont már 31 százalékos vesztesége keletkezett, a cég 38 millió eurós veszteséget produkált, ekkor, októberben volt az első elbocsátási hullám is. 2010. márciusában pedig a Smurfit-Kappa 32 év után teljesen leállította a ragasztott hullámpapír gyártását, a 750 alkalmazott kilencven százalékát elbocsátották. Ugyanekkor szüntették meg a fafeldolgozó, az energetikai részleg és a kompresszorállomás működését is. 2010. október elsején pedig hivatalosan is bejelentették a gyár bezárását. Jelenleg a cég az eredeti, régi üzemhez képest kisebb formában és jóval kevesebb alkalmazottal működik, Smurfit Kappa Obaly Štúrovo – néven, részvénytársaságként, a Smurfit Kappa Group multinacionális vállalat tagjaként. A párkányi papírgyár fennállásának több évtizede alatt elősegítette a város igazi urbanizációját, az infrastrukturális fejlődést, a közellátást, a kulturális és sportéletet is fellendítve Párkányban és a környékén. A mostani kettős évfordulón ezt is emlegették az ünnepség részvevői.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?