Nagyrőce. A Besztercebányai Megyei Önkormányzat a napokban hozta nyilvánosságra a Nagyrőcei járás északi részén található Jolsva–Lubeník térségének környezetszennyezését csökkentő tervezetet.
Veszélyes az egészségre
A Besztercebányai Kerületi Környezetvédelmi Hivatal által kidolgozott javaslat tíz pontban foglalja össze a mai állapotot és tesz javaslatot a helyzet orvoslására. A dokumentum megállapítja, a terület legnagyobb szennyezői a Szlovák Magnezit Művek Rt. és a Slovmag Rt. Ugyanakkor komoly környezetszennyező tényezőknek számítanak az egyes hőközpontok, kazánházak, annak ellenére, hogy túlnyomó többségük gázra üzemel. A javaslat kidolgozói szerint – bár a járásban első osztályú főút csak Tornalja térségében található – a másod- és harmadosztályú utak mentén komoly gondot okoz a por és a zaj. Különféle modellezések során megállapítást nyert az is, hogy a térséget és Észak-Szlovákia régióit elérik a környező országok – elsősorban Lengyelország és Csehország – ipartérségei által kibocsátott szennyeződések is.
A dokumentum felsorolja az 1996–2003 közötti időben végrehajtott, a szennyezőanyagok kibocsátásának csökkentésére tett lépéseket, s javaslatot terjeszt elő a 2004–2006 közötti időszakra. Ugyancsak számba veszik a javaslat kidolgozói mindazokat a kedvező hatásokat, melyek összefüggésbe hozhatók a környezeti szennyezés csökkenésével.
A dokumentum – mellyel kapcsolatban várják az észrevételeket – megtekinthető a Besztercebányai Megyei Hivatal internetes honlapján, a www.vucbb.sk címen.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.