<p>Nádszeg. Egyre több fiatal páciens szorul hospice-ellátásra, a biztosító azonban csak meghatározott ideig, három hónapig fizeti az ápolás költségeit. Egy páciens átlag hetvenhat napot tölt a nádszegi hospice-ban, de van, aki jóval többet.</p>
Veszélyben a hospice-ellátás
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14198841274012_24.jpg.webp?itok=_2C6J0DE)
BARTALOS ÉVA
Nádszegen tizenkét éve van ilyen ellátás. A Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Központ osztályán eddig több mint nyolcszáz pácienst kapott ellátást. Juhos Ferenc polgármester, a központot működtető Tolerancia nonprofit szervezet igazgatója elmondta, nemcsak a környékről, hanem az egész országból érkeznek betegek az intézménybe.
„Sokan nincsenek tisztában azzal, mit jelent a hospice-ellátás. Innen már nincs hová mennie a betegnek” – mondta Juhos Ferenc. Kezdetben az egészségügyi minisztérium, most a biztosító próbálja megszabni, meddig kezelhetik a végső stádiumban levő beteget. „Az elején a minisztérium rendelete szerint csak tizennégy napot tölthetett a beteg a hospice-ban. Ezt a szabályozást törölték. Utána a biztosító úgy döntött, csak három hónapig fizetik az ellátást. Hogy állapíthatja meg egy ember azt, meddig lehet élni? A diagnózis itt már nem változik, ezek a betegek nem épülnek fel” – folytatta a polgármester. Hangsúlyozta, senkit nem küldtek el a határidő miatt. Ha három hónapnál hosszabb ideig szorul ellátásra a beteg, kérvényezni kell, hogy a biztosító megtérítse a szolgáltatást. Petra Balážová, az Általános Egészségbiztosító szóvivője a Korzárnak korábban elmondta, legfeljebb egy hónappal hosszabbítható meg a kezelés akkor, ha a beteget nem tudják otthon ápolni. A biztosítótól megkérdeztük, miért volt szükség a szabályozásra. E-mailben feltett kérdéseinkre lapzártáig nem kaptunk választ.
A nádszegi hospice az elsők között nyílt meg az országban. Juhos elmondta, akkor külföldön már normális volt az ilyen ellátás, nálunk azonban nem működött. „Megváltoztattuk az emberek rálátását és hozzáállását. Most azt kell elérnünk, hogy a biztosítókkal megértessük, mindent meg kell tenni ezekért a betegekért” – közölte az igazgató.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.