Veszélyben a Duslo alkalmazottai

Vágsellye/Pozsony |

<div>A vágsellyei Duslo vegyi üzem több száz alkalmazottja veszítheti el a munkáját, ha a cég vezetésének és az államnak nem sikerül megegyeznie az új ammóniagyártó részleg építéséhez kért állami támogatásról.</div><div>&nbsp;</div>

A cseh tulajdonos már azzal fenyegetőzik, hogy ha nem lesz egyezség, az új részleget Csehországban vagy Németországban építi fel. A cseh milliárdos, Andrej Babiš által birtokolt Agrofert-csoport 360 millió euróból eredetileg Vágsellyén szerette volna megépíteni az új ammóniagyártó üzemét. Erre előbb közvetlen állami támogatást igényelt, mára azonban már megelégedne egy 30–60 millió eurós adókedvezménnyel is. A probléma az, hogy a beruházásnak köszönhetően egyetlen új munkahelyet sem hoznak létre, az állam így az új támogatási rendszer szerint erre a projektre nem nyújthatna támogatást. A Tomáš Malatinský gazdasági miniszter által kidolgozott, és a parlament által elfogadott jogszabály szerint ugyanis csak olyan beruházásra nyújtható támogatás, amely által legalább 40 új munkahely létesül.
 Az egyeztetések emiatt elhúzódtak. „A gazdasági tárcával és a pénzügyminisztériummal már három hónapja tárgyalunk, és egyelőre egy lépést sem tettünk előre. Az idő azonban sürget, így minél hamarabb határozott választ várunk a kormánytól” – nyilatkozta Petr Bláha, a Duslo vezérigazgatója, aki szerint az Agrofert-csoportnak az elkövetkező két hónapban kellene döntenie a beruházásról. A Duslo vezetése sürgeti a tárgyalások felgyorsítását, hiszen ha az Agrofert vezetése az új ammóniagyártót Csehországban vagy Németországban építi fel, emberek százai kerülhetnek utcára Vágsellyén és környékén. „Ha az új ammóniagyártót mégsem a Duslo kapja, az elkövetkező 2–3 évben 800 alkalmazottunktól leszünk kénytelenek megválni” – állítja Bláha.
 A gazdasági tárca egyelőre rendkívül szűkszavúan nyilatkozik az ügyben. „Mivel a tárgyalásokat még nem zártuk le, nem nyújthatunk bővebb tájékoztatást” – mondta Stanislav Jurikovič, a gazdasági tárca szóvivője. Sajtóértesülések szerint azonban a minisztérium hajlik az egyezségre, keresik lehetőséget, hogyan segíthetnének a cégnek. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?