Vértócsában fekvő, kihűlt állapotban lévő fiatal férfi életét mentették meg a rendőrök

re

Ha nem avatkoznak be időben, a 20 éves férfi meghalhatott volna.

Január 14-én, hajnali 5 órakor érkezett bejelentés a rendőrségre, mely szerint egy férfi a besztercebányai járásbeli Lucatőn (Lučatín) található vasútállomás közelében vérbe fagyva fekszik.

A rendőrök perceken belül a helyszínre értek, és egy vértócsában heverő fiatalemberre bukkantak, aki nem reagált a felszólításokra, és láthatóan teljesen ki volt hűlve. Elsősegélyben részesítették, miközben kihívták a mentőket.

A mentősök a férfit biztonságba helyezték, és kórházba szállították. Elmondásuk szerint az egyenruhások az utolsó pillanatokban segítettek, a férfi ellenkező esetben szinte biztos, hogy meghalt volna.

Utólag kiderült, hogy a férfi megcsúszott a jégen, melynek következtében elesett, beverte a fejét és eszméletét vesztette. Az eset után már felépült, és köszönetet mondott az életét megmentő rendőröknek.

(rendőrség)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?