Veretlenek rangadója

Bős/Mocsonok. A nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában a negyedik forduló után még négy csapat (Močenok, Šamorín, Gabčíkovo, ViOn B) veretlen. A mocsonokiak és a bősiek vasárnapi mátyusföldi összecsapása után tovább szűkülhet a veretlenségükkel büszkélkedők mezőnye.

Mi alábbi összeállításunkban annak jártunk utána, vajon a csallóköziek és a mátyusföldiek milyen előjelekkel várják a csallóköziek a forduló rangadójának titulált párharcot.

A Duna-parti kollektívát információink szerint kizökkentette egyensúlyából az elmúlt hét végén elmaradt bajnoki párharc. A bősi pályát áztató kiadós zápor után ugyanis a játékvezető nem engedélyezte a fegyvernekiek elleni mérkőzés lejátszását, melyet későbbi időpontban pótolnak be. A bősiek jobb híján szerdán ógyallaiak ellen, melyet idegenben 5:3 arányban vesztettek el. „Tudni kell, hogy az első félidőben a legerősebb összeállításban szerepeltünk, s 3:1-es vezetésnél fordultak a csapatok. Szünet után azonban már jobbára a cserepadot koptató labdarúgók jutottak szóhoz, ennek tudható be, hogy a vendéglátóknak végül is sikerült felülkerekedniük” – nyilatkozta lapunknak az előkészületi meccs eredményét kommentálva Liszkay Tibor, a bősiek klubelnöke. Tőle azt is megtudtuk, a kiváló játékerőt képviselő mocsonokiak oroszlánbarlangjában is szeretnék megőrizni veretlenségüket. „A legerősebb összeállításban utazunk, edzőnk ismét pályára küldheti ifj. Liszkay Tibort, aki letöltötte büntetését. Egy héttel ezelőtt megnéztük soros ellenfelünk diószegi bajnoki találkozóját, mely 1:1-es döntetlennel ért véget. Egyébként ez volt a listavezető első botlása, itt került a jegyzőkönyvbe első kapott gólja. listavezető bizony nem nagyon villogott, mégis pontot zsákmányolt. De ahogy mondani szokás, minden mérkőzés más, ezért nem is foglalkoztat bennünket” – fogalmazott a tisztségviselő, aki azt is elmondta, öngyilkosság lenne gólnélküli döntetlennel kalkulálni. „Úgy gondolom, veretlenségünket kizárólag győzelemmel lehetünk képesek megtartani. Annyi biztos, sok függ majd a játékvezetőktől is” – fejezte be esélylatolgatását a megfontolan nyilatkozó tisztségviselő.

A vendéglátók klubtitkára, Gabriel Lenický csak a győzelmet tartja elfogadható eredménynek. Még annak ellenére is, hogy a vendégeket jó képességű kollektívának, nehéz ellenfélnek tartja. „Edzőnk, Róbert Jež a hét közben elemezte a fiúkkal a diószegi mérkőzést, melyen a tudósításokkal ellentétben győzelmet érdemeltünk volna. Egyébként akciógólt ebben az idényben még nem kaptunk. Visszatérve a holnapi párharchoz, sok tapasztalt, ügyes játékossal rendelkeznek a vendégek. Odafigyelünk majd gólfelelősükre, Bogyaira és az előkészítőként jeleskedő Marián Gubovra. Remélem gólfelelelősünk, Endrődy, tovább gyarapítja majd találatainak a számát. Nálunk futball-láz tombol. A meteorolóusok jó időt jósolnak. Legkevesebb hatszáz nézőre, színvonalas, jó iramú csatára, hazai győzelemre számítok” – hallatta hangját a vendéglátók vezetője. A mérkőzés kezdési időpontja 16 óra, játékvezetője Dvornák lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?