Véradókat tüntettek ki

Dunaszerdahely |

<p>Ünnepélyen keretek között, a Bon Bon szállóban került sor a Janský-emlékérmek átadására. Szabó Dagmar, a helyi vöröskereszt vezetője, elmondta, idén összesen 2541 véradást regisztráltak, aminek köszönhetően 1144 liter vérhez jutottak a kórházak.</p>

A bronz-, ezüst, arany-, illetve gyémántfokozatú Janský-emlékérmeket Misányik Tibor, a körzeti közegészségügyi hivatal vezetője nyújtotta át a véradóknak. Közülük ketten, a bősi Jozef Bielik, illetve a nagymegyeri Matlák Imre kapott gyémántfokozatú érmet, amely azt mutatja, hogy ők már nyolcvannál is többször adtak vért életük során. Rajtuk kívül 23-an arany-, 62-en ezüst, és 18-an bronz fokozatú emlékérmet kaptak, amelyet a negyedik vércsoport felfedezőjéről, Ján Janskýról neveztek el. A számok azt is mutatják, hogy sajnos a fiatalok ritkán szánják rá magukat a véradásra, pedig mindössze néhány percig tart az egész procedúra, ami később életeket is menthet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?