Vénasszonyok nyara a vásáron

A hét végén rendezték meg Dunaszerdahelyen a hagyományos csallóközi vásárt.

Nemcsak cigánypecsenyét, hanem szellemi táplálékot is kínáltakSomogyi Tibor felvételeCsütörtökön a Kortárs Magyar Galéria épületében Pázmány Péter, a város polgármestere nyitotta meg hivatalosan a csallóközi vásárt, amelyre már 21. alkalommal került sor. Idén igazi vénasszonyok nyara várta a látogatókat. A rengeteg árus között mindenki megtalálta a saját igényének megfelelo cikket és szórakozási lehetoséget. Délutánonként a helyszínen felállított színpadon színes musorok szórakoztatták a nagyérdemut. A nézoközönséget nagyrészt az idosebb korosztály képviselte. A fiatalabbakat „elcsábította” a vidámpark, ahol mindenki megtalálta a számára legmegfelelobb körhintát. A merészebbeknek egy gyors körhinta nyújtott szédületes élményt. A vásárlók elégedettek, a kereskedok kissé elégedetlenek voltak. Tóth Zina kereskedo lapunk kérdésére elmondta, az idei vásár gyengébb volt a tavalyinál. „Minden évben egy kicsit csökken a forgalom. Ennek ellenére minden évben felállítjuk sátrunkat. Ha módunk lesz rá, jövore is itt leszünk” – tette hozzá. A napi bevételt érinto kérdésünket Tóth Zina diszkréten elhárította. A többi kereskedo nem kívánt nyilatkozni, csupán annyit mondtak el, kereskedelmi szempontból nincsenek megelégedve az idei vásárral.

„Szerintem napjainkban a reneszánszát éli a vásár. Vásárolgatok, nézelodöm, megkóstolom a cigánypecsenyét, bár nem nagyon rajongok érte. Örülök neki, hogy ismét divatba jött a mézeskalács vásárlása és ajándékozása, hiszen enélkül nem vásár a vásár” – nyilatkozta Nagy Katalin, aki saját bevallása szerint igazi vásárjáró.

Ami a biztonságot illeti, Szabó Dezso, a városi rendorség parancsnokhelyettese lapunknak elmondta, súlyosabb rendbontás nem történt a vásár idején. Csak néhány kisebb lopásról érkezett bejelentés. „Az ilyen zsebtolvajlásokat tökéletesen kivédeni nem lehet. Nagy a tömeg, és az emberek ilyenkor talán figyelmetlenebbek is kissé” – mondta. A vendéglosök szerint murciból jóval több fogyott, mint frissítobol.

Az utcabál idején kisebb rendbontás történt, azonban ezt még hivatalosan nem erosítettek meg. A 21. csallóközi vásár szombaton délután ért végett. A vásári sátrak, a körhinták eltuntek. Maradt az eltakarításra váró hulladék. (li)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?