Vegyes érzelmek a kassai Aupark tervei körül

Használ-e, vagy árt a történelmi városközpontnak a Felszabadulás térre álmodott modern plaza? Mi lesz az autósokkal, a gyalogosokkal és a villamasozókkal? Tönkreteszi-e a környékbeli kiskereskedőket a konkurencia?

Ezek a kérdések röpködnek a levegőben Kassán, legalábbis bizonyos körökben. A nyilvánosság alig egy hete kaphatott hírt a tervezett giga-beruházásról, a városi képviselők pedig épp a napokban vitatják meg a részleteket. Információink szerint egy részük nem is tudott a befektető cég prezentációjáról, amelyet április 20-án külön nekik tartottak a magisztrátus tanácstermében. Ez azért is érdekes, mert az utóbbi tizenöt év legnagyobb, mintegy kétmilliárd koronás beruházásáról van szó, az eredmény pedig az összes kassai polgárt érinti majd.

Plázásítják a belvárost

A pozsonyi Auparkot felépítő HB Reavis Group két milliárd koronát kíván invesztálni a város legforgalmasabb pontjának tartott Felszabadulás térre tervezett bevásárló- és szórakoztató-komplexumba. A jelenleg parkoló helyén épülő pláza terveiben a sétálóutca meghoszszabbítása is szerepel, azaz a Slovan Szállótól balra kanyarodva tovább korzózhatnak a kassaiak.

A villamosközlekedés megmaradna, a vasútállomás felé vezető út ugyanis a legforgalmasabb kassai utcák egyike, kettő kivételével valamennyi járat érinti a Felszabadulás teret. Vagyis a plázát üzleti szempontból a lehető legideálisabb helyre tervezték, és ez a lépés jelentős haszonnal kecsegtet. Ivan Chrenko, a HB Reavis Group képviselője nem beszélt üzletről, inkább a kezdeményezés kulturális jelentőségét ecsetelte lapunknak.

„A világ nagyvárosainak központjában állandó a pezsgés, sok szórakozási lehetőség várja azokat, akik kulturált körülmények között akarnak kikapcsolódni. Az a cél, hogy minél több embert csábítsunk be a városközpontba. Ezáltal a Fő utca látogatottsága is növekedhet” – állítja a beruházó. A kulturált szórakozást többek között hét multiplex moziterem és egy háromdimenziós mozi jelentené, a sétányokon pedig vetítések, pódiumkoncertek és divatbemutatók zajlanak majd.

Suba alatt egyeztek meg?

Az első ünneprontó megjegyzések a városi képviselő-testület építésügyi és környezetvédelmi bizottságának elnökétől érkeztek. „A történelmi belváros egésze védett terület, az épületek nagy része műemlék, a korzó pedig évszázadok óta ott ér véget, ahol ma. Ez a modern, a környezettől elütő épület megbolygathatja a belváros hangulatát. Nem beszélve arról, hogy a kassaihoz hasonló, egységes városközpontokban építési tilalom van érvényben. Ha valaki lakóházakat szeretne építeni itt bizonyára nehezen kapna zöld utat” – feltételezi Michal Kravčík.

Bár a beruházó cég terv-prezentációja a városatyáknak szólt, az érdekeltek nem kaptak írásbeli meghívót az akcióra. A hír telefonon terjedt, oly módon, hogy a városi hivatal igazgatója felhívta a bizottságok elnökeit, ők pedig tovább adták a meghívást azoknak, akiket sikerült elérniük. Peter Cengelnek, a pénzügyi bizottság elnökének kollégájával ellentétben tetszik a polifunkciós pláza ötlete, csupán azt nehezményezi, hogy mind a városatyákat, mind pedig a bizottságokat kihagyták az előkészületekből. „Sértőnek tartom, hogy csupán a kész terveket dobják elénk, mégpedig soron kívüli programpontként. Egy ilyen fontos döntést komoly analízisnek kell megelőznie, és egyáltalán nem tetszik nekem, hogy kihagytak bennünket a folyamatból” – közölte Cengel.

Megvolt a komoly analízis

Ezt már a városi főépítész, Peter Murko állítja, aki szerint a Felszabadulás tér ily módon történő kihasználása szerepel a városrendezési tervben. Ezt két évvel ezelőtt a képviselő-testület jóváhagyta, csak a tőkeerős befektető hiányzott. A terv kidolgozásakor az összes érintett fél, így a műemlékvédők véleményét is kikérték. A regionális műemlékvédő hivatal legfontosabb feltétele az volt, hogy a pláza ne legyen magasabb a történelmi belváros épületeinél, azaz legfeljebb négy emeletet húzhatnak fel a föld fölött. A felszín alatt azonban nyugodtan terjeszkedhetnek, és fognak is. „Kétszintes, 1300 férőhelyes földalatti parkolót terveznek, közvetlen felvezető úttal a Palacky utcára, amelyre az autós forgalmat kívánjuk elterelni. Ezzel megoldódna a parkoló-probléma is, azaz két legyet ütnénk egy csapásra” – magyarázta a főépítész, hozzátéve, hogy a pláza egyáltalán nem rontaná a városképet. „Kassán egybeesik a védett zóna a városközponttal. Az egyik konzerválást, féltő-óvó hozzáállást kíván, a másik nyüzsgést és non-stop kihasználtságot. Ezt a két funkciót nehéz összehangolni, de a városvédelem nem azt jelenti, hogy kitiltjuk az életet a központból. Ezért tartom jó ötletnek a plázát, amelynek egy része irodaházként szolgál majd” – tudtuk meg Peter Murkotól.

Okosabban közlekedni

Az új objektumot zökkenőmentesen kell beolvasztani a meglévő infrastruktúrába, azaz nem akadályozhatja a közlekedést. Mivel a jelenleg is rendkívül leterhelt Felszabadulás tér forgalma még inkább növekszik, meg kell oldani a közlekedést. A Palacký utcát a befektető pénzén négysávossá bővítenek.

Szeptemberben vizualizálják

Egyelőre titok, hogyan fog kinézni a kassai AUPARK. Amíg az illetékesek nem egyeztetnek minden apró részletre kiterjedően, a beruházó nem tartja etikusnak a vizualizációt, azaz a térbeli számítógépes grafika nyilvánosságra hozatalát. Az említett prezentáción ezért csak térképeket és légi felvételeket mutogattak a cég képviselői, annyit azonban elárultak, hogy a pláza beltere nagyon hasonlít majd a jól bevált pozsonyi Auparkéra. A felhasznált építőanyagok, belső megoldások és technológiák szintén megegyeznek majd a fővárosiakkal.

A város és a régió felvásárló-képességét vizsgáló marketing-felmérés nem készült, illetve a HB Reavis Group rendelkezésére álló adatok az össz-szlovákiai vásárlóerőre vonatkoznak. Azt például hivatalosan senki sem vizsgálta, mennyire nyereségesek a meglévő kassai mozik, és van-e igény újabb nyolc moziteremre.

A cég képviselője csak annyit mondott lapunknak, hogy a konkurencia mindenütt a világon javítja a meglévő szolgáltatások színvonalát. „Pozsonyban az Aupark megnyitása óta 200 százalékkal nőtt a mozik látogatottsága. Mivel a környék frekventáltsága nagyobb lesz, bizonyos boltoknak és vállalkozásoknak máshová kell költözniük, ha nem tudnak versenyre kelni a pláza kínálatával” – mondta Ivan Chrenko, aki nem tart a környékbeli kereskedők tiltakozó megmozdulásaitól.

Mikortól plázázhat a kassai polgár?

Erre akérdésre nem könnyű válaszolni. Maga az építkezés hozzávetőlegesen másfél évet vesz igénybe, előtte viszont fel kell vásárolni a telket. Ennek fele, mintegy tízezer négyzetméter a város tulajdona, másik felét pedig a VZŠ vállalattól, illetve a katolikus egyháztól kell megvásárolni.

Az előkészületek akár két évet is igénybe vehetnek, főleg a forgalom átszervezése okoz majd gondot.

A villamosoknak például a mostaninál sokkal lassabban kell majd közlekedniük, a sétálóutcában a gyalogos az úr. Az is kérdéses, mi lesz a sorsa a Vörös Hadsereg emlékművének, amely elfoglalja a tér egy részét. „Ez érzékeny probléma. Az érdekeltek fele azt mondja, le kell rombolni az emlékművet, a többiek szerint a múlt egy darabkájáról van szó, ezért meg kellene hagyni. Bár az objektum nem zavarja az építkezést, a pláza anélkül is felépülhet, hogy hozzá kelljen nyúlni, megfontolandó, érdemes-e a meglehetősen rossz állapotban lévő emlékművet ott hagyni” – véli a városi főépítész. A végleges döntés nagyban függ attól, hogyan fest majd a kassai Aupark.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?