Végre határozatképes volt a komáromi taggyűlés

Komárom. Mégsem oszlik fel az MKP komáromi városi alapszervezete, a péntekre meghirdetett taggyűlés ugyanis ezúttal – tavaly március óta először – határozatképes volt.

Komárom. Mégsem oszlik fel az MKP komáromi városi alapszervezete, a péntekre meghirdetett taggyűlés ugyanis ezúttal – tavaly március óta először – határozatképes volt. Korábban Andruskó Imre, az MKP városi elnöke kijelentette: ha a tagság többségének távolléte miatt most sem sikerül megtartani a gyűlést, a párt országos elnökségénél kérvényezni fogja az alapszervezet működésének felfüggesztését.

Az elmúlt hetekben a városi elnökség levélben fordult a tagsághoz, arra kérve az érintetteket, hogy aki nem kíván a továbbiakban párttag lenni, az jelezze szándékát. „Tízen nyilatkoztak ilyen értelemben, további 6 személy tagságát pedig felfüggesztettük, mivel 2007-ben nem fizették be a tagsági díjat. Így jelenleg 154 tagunk van, a pénteki gyűlésen 87-en vettek részt” – tájékoztatta lapunkat Andruskó. Végre sikerült megválasztani a városi alapszervezet két alelnökét is Czíria Attila és Szabó Béla személyében. Ugyancsak megválasztották a járási konferencia küldötteit és két új tagot is felvettek soraikba. „Ezzel teljesítettük az alapszabály azon kitételét, hogy évente legalább egy új taggal bővíteni kell a tagok létszámát” – mondta az elnök.

A legközelebbi, nyilvánosra tervezett taggyűlést ősszel tartják Komáromban. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?