Régió

Véget ért az FTDK

Szombaton ért véget Felvidék legnagyobb tudományos versenye. A díjazott munkák közt az Árvácska horrorisztikus olvasata, rakétatervezés és a súlyos kombinált immundefektus kutatása. A zsűri tizenhat pályamunkát juttatott tovább a magyarországi fordulóra.
ÚJ SZÓ ONLINE

2017. december 3. 18:26

A felvidéki magyar egyetemistákat tömörítő Diákhálózat közreműködésével sikeresen lezajlott a XII. Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia (FTDK), melynek a nyitrai Közép-európai Tanulmányok Kara biztosított helyszínt.
Idén harminckilenc pályamunka érkezett a versenyre. A konferencián a versenyzőket a szekciózsűrik ajánlása alapján díjazták. A zsűri döntése alapján helyezést elérő diákok ösztöndíjban és tárgyjutalomban részesültek.

A rendezvény a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának dékánhelyettesének, Vančoné Kremmer Ildikó ünnepélyes beszédével kezdődött, majd Bárczi Zsófia dékánasszony és Weiszburg G. Tamás, az OTDK alelnöke is köszöntötte a részvevőket. A szekcióülések és a főzsűri ülését követően a résztvevők az Endorfin zenekar koncertjén vehettek részt, hogy kipihenhessék a verseny okozta fáradalmaikat.

A szombati nap Dr. Morvai Tünde (az MTA HTMT osztályvezetője): GeneZYs 2015 - a Kárpát-medencei magyar fiatalok ifjúságszociológiai felmérése c. plenáris előadásával folytatódott, amelyet az ünnepélyes díjátadó követett.

A díjakat a főzsűri tagjai, a versenyt támogató Országos Takarékpénztár (OTP) képviselője, Mikóczi Angelika, a Microcomp képviselője, Komzsík Attila, valamint a Szlovákiai Akadémiai Tanács (SZMAT) titkára, Vančoné Kremmer Ildikó adta át. A nyertesek ösztöndíját a Diákhálózat biztosította.

Az idei fődíjat Lomboš Kornélia, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem hallgatója Móricz Zsigmond Árvácskájának horrorisztikus olvasata című dolgozatával érdemelte ki. A konferencia fődíját a Microcomp biztosította. A Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács különdíját Hortai Ferenc vehette át a Fordulatszámmérő műszer stroboszkóppal című munkájáért.

Az FTDK képzeletbeli stafétáját Kmeť Tibor, a Selye János Egyetem rektorhelyettese vette át, így a soron következő XIII. Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia Komáromban kerül majd megrendezésre.

 

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
temető

Halottak napján sem lesznek lezárások

A tervezettnél több magyar tábla jöhet

kapszula

Pozsony múltjába repített az időkapszula

Adblue

AdBlue-hiány: korlátoznák az adalék árusítását

A nyitásra akciós jegyárakkal reagáltak a légitársaságok, és várhatóan a következő hetekben elárasztják a piacot olcsó jegyekkel.

November 8-tól újra utazhatunk az Egyesült Államokba! Olcsó repjegyek az USA-ba

komárom

301 iskola kap sportszercsomagot a magyar kormánytól

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.