Pénteken Szabó T. Anna költő és Dragomán György író Páros mágia című estjét láthatta a közönség.SzencA hétvégén zárult a Szenczi Molnár Albert Napok programsorozata. Pénteken Szabó T.
Véget ért a Szenczi Molnár Albert Napok
Pénteken Szabó T. Anna költő és Dragomán György író Páros mágia című estjét láthatta a közönség.
Szenc
A hétvégén zárult a Szenczi Molnár Albert Napok programsorozata. Pénteken Szabó T. Anna költő és Dragomán György író beszélgetését hallgathatta a közönség.
A kortárs szerzőpáros délelőtt a Szenczi Molnár Albert Alapiskola diákjainak tartott előadást. A művelődési központ Labirintus termében megrendezett Páros mágia című estre Dés András ütőhangszerművész is elkísérte az író-költő házaspárt. A művészek az életükről és az alkotómunkáról meséltek a közönségnek, valamint részleteket olvastak fel a műveikből. „Az a legszebb az írásban, hogy meglepetéseket hoz, nem tudjuk előre, mit írunk” – mondta az alkotófolyamatról Dragomán György. A szerzők elárulták, megmutatják egymásnak a félkész műveiket. Az Erdélyből származó pár Szombathelyen ismerkedett meg, Szabó T. Anna ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy míg Dragomán feldolgozta az erdélyi hagyatékot, addig ő nem. „A mi saját kétszemélyes Erdélyünkben élünk” – közölte a József Attila-díjas költőnő. A beszélgetés után Dés András ütemekre fordította az elhangzottakat, a fordulatos ütőhangszerbetétek tökéletesen igazodtak az elhangzott mondatok hangulatához. A művész elmondta, a huszonegyedik században feledésbe merül, hogy a test egy csodás hangszer. „Bármi hangszerré tud válni a kezünk alatt” – folytatta Dés. „Nem varázspálca, hanem belső hit kell a varázsláshoz” – tette hozzá Dragomán György a Máglya egy részletének felolvasása után.
A 48. Szenczi Molnár Albert Napok másfél hónapig tartó színes programsorozata konferenciával és gálaműsorral zárult szombaton. Az alapiskolások és a Campa-nulla zenekar Szenczi Molnár, az igazi európai című műsora után megnyitották Duray Zoltán fényképkiállítását.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.