Végállomás az UEFA?

Vágkirályfa. Patthelyzet alakult ki a galántai területi bajnokság II. osztályának éléről a minap kiebrudalt Horné Saliby B (valójában a vágkirályfaiak) csapatának ügyében.

Mint ahogy arról már olvasóinknak beszámoltunk, a Nyugat-szlovákiai Kerületi Futballszövetség tanácsa áprilisi nagytapolcsányi ülésén a futballszabályok megszegésével vádolta meg a Galántai Területi Futballszövetség vezérkarát. Tisztségviselőit arra szólította fel, hogy legkésőbb április 30-ig zárja ki a pontvadászatból a tavaly nyáron Felsőszeli B névre átkeresztelkedett vágkirályfaiakat, akik az 5. fordulóban csatlakoztak a me-zőnyhöz. A külső támadásokkal sokáig dacoló Galántai Tlsz visszakozott, s megszabott határidőn belül kizárta az említett csapatot a bajnokságból, eddig elért eredményeit pedig törölte. Tüstént tegyük hozzá, a mérkőzéseit Vágkirályfán játszó kollektíva a tabella éléről került taccsra...

Tegnap azt tudakoltuk, milyen lépéseket tettek a kizárási határozatot nehezményező vágkirályfaiak. Szándékosan használjuk a helyiségnevet, hiszen a nyitra-vágsellyei területi bajnokságból tavaly nyáron – a zsigárdiakkal (ők Nádszeg B néven szerepelnek) együtt – galántaiba átlépő klub csupán adminisztratív okokból tette át székhelyét a Galántai járás területén található Felsőszelibe. Ezzel a lépésével is eleget téve a területi besorolás követelményének. – Éltünk a fellebbezés jogával. A megszabott óvadék befizetése mellett a Galántai Tlsz-hez és a Szlovák Labdarúgó Szövetséghez egyaránt elküldtük fellebbezésünket, kérve az illetékeseket, mielőbb orvosolják panaszunkat – nyilatkozta lapunknak bevezetőjében Varga András klubelnök. – Május 3-án postáztuk a leveleket, ezekre mindmáig (május 15-ig, a szerk. megj.) nem kaptunk választ. Nagy meglepetésemre, a Galántai Tlsz-en egy hétig „jegelték” a felbontatlan borítékot... Kérdésemre, miért nem volt postabontás, az illetékes azzal érvelt, nem is sejtette, hogy a boríték éppen a fellebbezésünket tartalmazza – méltatlankodott a sportvezető. Egyébként a galántai illetékesek cáfolják ezt a kijelentést. – A postai bélyegző arról tanúskodik, május 5-én adták fel a levelet, melyet egy nappal később kaptam kézhez. Három nappal később már a Szlovák Labdarúgó Szövetség fellebbviteli bizottságához fordultunk az ominózus ügyben. A magunk szintjén magunk hétfőn, május 19-én tárgyaljuk a vágkirályfaiak, pontosabban a Horné Saliby óvását – reagált a testületet ért bírálatra Papp Szilveszter, a galántai Tlsz titkára.

Visszatérve a vágkirályfaiakhoz, a kizárás után nem vonultak kényszerpihenőre. Czuczor József edző irányításával továbbra is hetente kétszer gyakorol a kollektíva. Talán arra számítanak, hogy csoda történik és a fellebbezés eredményeként visszakerülnek a pontvadászatba? – Nem a csodára várunk. Sokkal inkább az igazságban bízunk. Mert annyi biztos, alantas szándék vezérelte azokat, akik kizárásunkat óhajtották. Miért csak most, öt fordulóval a bajnokság vége előtt jöttek rá a tisztségviselők, hogy tavaly nyáron nagyot hibáztak. Megmondom: mert éppen mi voltunk az élen, ezzel kereszteztük riválisaink, például a semteiek (Šintava) feljutási szándékait. Felfoghatatlan miért, mitől ijedtek meg a Galántai Tlsz vezetői, akik eleddig azt hangoztatták, nem sértettek szabályokat, nem engednek a rájuk nehezedő külső nyomásnak. Egy év kemény munkája forog kockán. Ez idáig 450 ezer koronába került az egy tollvonással partvonalon kívülre küldött csapat működtetése. Mit szólnak majd a szponzorok, a községi önkormányzat ahhoz, ha kiderül, fölöslegesen költekeztünk. Mit mondok majd a történtek előtt értetlenül álló falubelieknek, ha tényleg nem orvosolják panaszunkat? Évek múltán majd azt mesélik unokáiknak a vágkirályfaiak, Varga András elnökségének idejében szűnt meg nálunk a foci... Higgyék el, faluhelyen vasárnaponként két dolog szent és sérthetetlen, délelőtt a templomban imádkoznak, délután pedig a focipályán szurkolnak az emberek. Most éppen kedvenc sportjuktól akarják megfosztani a vágkirályfaiakat. Ami engem illet, derűlátó vagyok. Remélem, mielőbb rendeződnek a dolgok, s még ebben az idényben befejezhetjük a bajnokságot. Amennyiben a legfelsőbb szinten is jóvá hagyják kizárásunkat, akkor polgári pert indítunk, focivonalon pedig az UEFA-hoz fordulunk. Mert ugyebár amúgy is Európába igyekszünk...– zárta mondókáját a szókimondó klubelnök. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?