Vasárnap tartják a hagyományos tavaszi ruhacserét Galántán

GA swap
Galánta |

Vasárnap tartja hagyományos tavaszi ruhacseréjét a Kolo-vrátka Polgári Társulás a már megszokott helyszínen. A swap-ra készülők már pénteken leadhatják a ruhákat, cipőket és más tárgyakat, hogy vasárnap zavartalanul válogathassanak.

Az immár Kolo-vrátka Polgári Társulásként tevékenykedő három galántai aktivista, Lenka Šajgalíková, Rapand Bori és Andrea Balážová Bachorecová 2022 óta szervez rendszeresen, minden évszakban swap-ot, vagyis ruhacserét a helyi Burcoffee Galéria kávézóban, illetve annak udvarán. Az idei első tavaszi börze, amely április 7-én 14:30 és 16:30 között valósul meg, annyiban különbözik az eddigiektől, hogy a szervezők lehetőséget adtak a résztvevőknek, hogy már előtte, kedden és pénteken leadják a cserére szánt ruhákat, cipőket a kávézóban. Rapand Bori az Új Szónak elmondta, ezzel szeretnék gördülékenyebbé tenni a csereberét, de természetesen vasárnap is le lehet adni a holmikat. 

„A swap-ra tavaszi női, férfi- és gyerekruhákat, -cipőket, kiegészítőket, valamint könyveket és játékokat várunk. Fontos, hogy minden tiszta és hibátlan legyen. A ruhákból és cipőkből legfeljebb 15, a kiegészítőkből 5, a játékokból, könyvekből szintén 5 darabot tudunk átvenni. A belépődíj 3 euró, ezért az összegért lehet leadni a dolgokat és tetszés szerint válogatni a kínálatból. A gyerekek számára kézműves foglalkozást szervezünk és ahogy mindig, most is zenei aláfestés mellett valósul meg a ruhacsere” 

– sorolta Rapand Bori. A társulás tagjainak célja, hogy csökkentsék a hulladéktermelést, fenntarthatóbb életet alakítsanak ki, ezért arra biztatják a lakosokat, a sokszor meggondolatlan ruhavásárlás helyett igyekezzenek elcserélni a meglévőket. Azokat a ruhákat, kiegészítőket, cipőket, amelyek nem találnak gazdára vasárnap, a használt ruhák gyűjtésével és újrahasznosításával foglalkozó Ekocharita Slovensko Slovensku szervezetnek adományozzák. A ruhacsere mellett egyúttal gyűjtés is lesz a rendezvényen a szervezet javára. Április 27-én VIP Swap-ot szervez a társulás, amelyen öltözködési tanácsadó segíti a megfelelő ruhaválasztást. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?