Van olyan falu, ahol 60 százalékos a részvétel

Dunaszerdahely |

<p>Falun népszerűbbek a parlamenti választások, mint városon &ndash; ezt támasztja alá a választók aránya a Dunaszerdahelyi járás néhány községében és városaiban.</p>

A járásban két és fél órával az urnazárás előtt 50 százalék körüli a részvételi arány. Dunaszerdahely egyik körzetében már a választásra jogosultak fele leadta a voksát, a DAC meccs után további szavazókat várnak. Egy másik körzetben azonban csak 30-35 százalékos a részvétel. „Bízunk benne, hogy a fiatalok a diszkó előtt a szavazóhelyiségben is megállnak” – mondta a választási bizottság elnöke arra utalva, hogy kevés fiatal járult az urnákhoz. Nagymegyeren átlagon aluli a szavazókedv, a választásra jogosultak körülbelül 33 százaléka élt az alkotmányos jogával.

Más a helyzet a Dunaszerdahelyi járásbeli falvakban, nem hivatalos információink szerint van olyan község, ahol a 60 százalékot is meghaladta a voksolók aránya. Hodosban 47, Pozsonyeperjesen 50, Csallóközkürtön 52 százalékos a részvételi arány. A választási bizottságok tagjai azt állítják, hogy még nem apadt el a szavazókedv. „Vannak olyan választók, akik 6-ig dolgoznak, sokáig tart a hazaút és csak utána jönnek szavazni” – közölték Hodosban. A választási bizottság elnökétől megtudtuk, néhány szavazót haza kellett küldeniük a személyi igazolványért. Olyan is akadt, aki a szavazóhelyiségben tudta meg, hogy lejárt az igazolványa és nem voksolhat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?