Van igény az értékes komáromi zenére

Komáromi Kamarazenekar
Komárom |

Winter feelings címmel láthatott a nagyérdemű klasszikus zenei koncertet a komáromi Tiszti Pavilon dísztermében. Az előadás a nagy múltú Komáromi Kamarazenekar 55. évadának egyik fellépése volt.

Gyakorlatilag telt ház fogadta a zenészeket, ami nem számít kivételnek a Komáromi Kamarazenekar koncertjein – fejtegette lapunknak Harmat Rudolf szervező, a zenekar egyik alapítója. Kilencvenen hallgatták végig Antonio Vivaldi, Edvard Grieg, Pjotr Iljics Csajkovszkij és Ervin Romano Fulmek műveit, amelyeket a Komáromi Kamarazenekar adott elő. Emelett két szólista, Eva Sýkorová fuvolaművész és Becse-Szabó Helena szoprán énekesnő voltak az este főszereplői, mellettük pedig fellépett még a Kantatína női kamarakórus is. A zenekart Ervin Romano Fulmek vezényelte.

„Van egy bizonyos réteg, amely igényli a – nem mondom, hogy klasszikus, hanem – az értékes zenét. Nemcsak idősebb, hanem középkorú, sőt, a hétvégén láthattuk, fiatal vendégeink is voltak. Más városokból is érkeztek a koncertre. Ez a kamarazenekar sok évtizedes munkáját bizonyítja. Ráadásul mindig ott van a sorok között, s a közönség ezt értékeli is, hogy ezek a zenészek a »mieink«, az »otthoniak«”

– tette hozzá Harmat Rudolf.

Galéria

A mostani fellépést – amely hivatalosan „A Komáromi Kamarazenekar koncertciklusának 55. évada” címet viseli – a Kisebbségi Kulturális Alap és az Egressy Béni Városi Művelődési Központ segítségével szervezték meg. A második fellépés tartalmáról még nincs végleges döntés, ám valószínűleg nyáron számíthat rá a közönség. Lehetséges, hogy a nyitrai egyházzenei fesztiválon adnának elő két misét, ám erre további forrásokat kell előteremteniük. Ha ez nem sikerül, akkor más zeneművet gyakorolnak be, amellyel például a Komáromi Kulturális Nyáron léphetnek majd fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?