Egy hete temették el Gyurkovics Esztert, azt a 33 éves légi nőt, akit Ankarában lőttek le április 20-án. Az eset nem úgy történt, ahogyan az korábban a sajtóban megjelent.LégA lány bátyja, Gyurkovics István utazott ki Törökországba, hogy azonosítsa a húga holttestét.
Valaki szándákosan lőtt az ankarai házra
Egy hete temették el Gyurkovics Esztert, azt a 33 éves légi nőt, akit Ankarában lőttek le április 20-án. Az eset nem úgy történt, ahogyan az korábban a sajtóban megjelent.
Lég
A lány bátyja, Gyurkovics István utazott ki Törökországba, hogy azonosítsa a húga holttestét. Minden hivatalos ügyet közösen intéztek Eszter párjával, Kemallal, aki korábban úgy tervezte, áprilisban hazalátogatnak, és megkéri a szüleitől Eszter kezét.
„Ivan Sebiň, az ankarai szlovák nagykövetség konzulja nagyon korrekt volt, minden, a hatáskörébe tartozó ügy intézésében készségesen segített, ha gondom támadt, bármikor hívhattam” – mondta István. Mivel Törökországban nem engedélyezik a hamvasztást, két lehetőség van: vagy Törökországban temetik el, vagy hazaszállítják a holttestet.
„Számunkra egyértelmű volt a hazaszállíttatás, akármennyibe kerül is. Mindketten nyugdíjasok vagyunk ugyan, de összefogott a család és kifizettük az összes költséget” – mondták a szülők. A közösségi oldalakon szinte azonnal gyűjtést szerveztek Eszter volt diáktársai, csakúgy, mint a légi nyugdíjasszervezet, amelynek Eszter anyukája is tagja. „Az összegyűlt pénzt félretesszük a síremlékre” – mondta szomorúan Gyurkovics Mária.
Eszter és török barátja Görögországban ismerkedett meg pár évvel ezelőtt, mindketten idegenvezetőként dolgoztak, mindketten egyetemet végeztek. Eszter a Pozsonyi Komensky Egyetem magyar–esz-tétika szakán, barátja, Kemal pedig az angliai Oxfordban, an-gol–irodalom szakon. Eszter tolmács és fordító volt, több nyelven is jól beszélt, Kemal pedig a családi építészeti vállalkozást vezeti. Eszter halála nagyon megviselte nemcsak őt, hanem a szüleit is. Azt tervezik, a közeljövőben eljönnek Légre Eszter családjához és sírjához, mert a folyamatban lévő nyomozás miatt Kemalt a török rendőrség nem engedte ideutazni a temetésre. „Talán megtanul az ember együtt élni a tudattal, hogy eltemette a gyerekét, de ezt nem lehet feldolgozni” – zárta Gyurkovics László, Eszter édesapja.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.