Vagyonmentés és válságkezelés az utolsó pillanatban Párkányban

Párkány
Párkány |

Súlyos helyzetről tárgyalt december 27-én a város önkormányzata, ugyanis csődközeli helyzetben van a hulladék-elhordást is végző, az NHSZ Tatabánya Rt.-vel, mint többségi tulajdonossal és Párkánnyal, mint kisebbségi tulajdonossal működő KSOH cég. Ráadásul a KSOH úgy vett fel 50 ezer euró kölcsönt, és emiatt úgy tette zálogba a teljes párkányi ingatlanvagyonát, hogy erről a város nem tudott.

A KSOH-ban Párkánynak 35%-os tulajdonrésze van, a tatabányai vállalatnak 65%-a. Az önkormányzati ülésen elhangzott, a KSOH Párkány város tudta és jóváhagyása nélkül vette fel a kölcsönt, amiből 35 ezer eurót már elköltött, ráadásul a cég nem fizette vissza határidőre a kölcsönt. Emiatt az a veszély is fennáll, hogy a zálogba tett mintegy 200 ezer eurós ingatlanvagyont elárverezik, ugyanis a teljes ingatlan- és telekvagyont záloggal terhelték a többségi tulajdonos javára.

Párkány tudta nélkül léptek

A rendkívüli ülés elején Eugen Szabó polgármester leszögezte: a hitelt felvették, holott az igazgatótanács nem hagyta jóvá, és az ezzel összefüggő zálogjogi szerződést is úgy kötötték meg, hogy a KSOH felügyelőtanácsa nem hagyta jóvá. Ráadásul a felügyelőtanács elnöke, aki egyúttal Párkány képviselője, tudott a kölcsönről és az ezzel összefüggő zálogról is, de ő ezt nem tárgyaltatta meg a felügyelőtanácsban, és nem tudatta a kisebbségi tulajdonossal sem, még úgy sem, hogy felügyelőtanácsi elnökként Párkányt képviselte az ellenőrző szervben – taglalta a részleteket a polgármester. „Mivel fennáll annak a veszélye, hogy a zálogjogot érvényesítik, vagy más vagyonjogi lépéseket tesznek a KSOH cégben, ezért a december 19-ei, képviselőkkel tartott munkamegbeszélésen a képviselőktől elhangzott, hogy felül kell vizsgálni, vajon a Párkány által delegált felügyelőbizottsági tag alkalmas-e a posztjára. Ezért javasoltam a rendkívüli ülésre napirendi pontnak az ő visszahívását – anélkül, hogy én magam erről már előre javaslatot tettem volna” – fejtette ki Eugen Szabó. 

Hibás, téves nyilatkozat
Párkány képviselője a felügyelőtanácsban Retkes János volt, akit a mostani rendkívüli ülésen visszahívott posztjáról a város képviselő-testülete. Ő maga viszont nem vett részt a tanácskozáson. Ugyanakkor röviddel az ülés előtt írásban arról tájékoztatta a képviselőket, hogy lemond a felügyelőbizottsági posztjáról. Az indok: alaptalan vádaskodás a városvezetés részéről. ( Retkes János a december tizedikei önkormányzati ülésen úgy nyilatkozott, ő tudott a kölcsönről, de ez szabályos és törvényes lépés volt, a cég ezt előtte jogásszal is egyeztette. A szerk. megj.) 
Retkes lemondásával kapcsolatban Vitkó Andrea képviselő megjegyezte, hogy már maga a nyilatkozat is hibás és téves, mert a lemondás a tatabányai cég, azaz a többségi tulajdonos párkányi felügyelőbizottsági tagságáról szól, holott Retkes János a közös cég, azaz a KSOH felügyelőbizottságában volt, és a rendkívüli ülés is a KSOH cégről és a KSOH felügyelőbizottságáról tárgyal. Ezt Eugen Szabó polgármester is megerősítette, aki megjegyezte, hogy emiatt a lemondás és a nyilatkozat tárgytalan. František Árendáš képviselő azt javasolta, hogy az eddigi értesülések és a december 19-ei munkamegbeszélésen megtudott további információk alapján hívják vissza tisztségéből Retkes Jánost. Vitkó Andrea képviselő pedig javasolta, hogy új tagot nevezzen ki a testület, mégpedig Csepregi Zoltán képviselő személyében, aki az önkormányzat vagyonkezelői bizottságának elnöke. A képviselő-testület a rendkívüli ülésen 10 szavazattal visszahívta tisztségéből Retkes Jánost, utána egyöntetűen, 15 szavazattal felügyelőbizottsági tagnak választotta meg Csepregi Zoltán képviselőt.

Ha indokolt, büntetőfeljelentést tehetnek 
Csepregi Zoltán az elhangzottakkal kapcsolatban megjegyezte, nevezzék ezt az ötvenezres kölcsönt bárminek, ez akkor is hitel, márpedig szerinte szabály- és törvényellenesen vették fel, a zálogba tétel pedig ebben a formában szintén törvénytelen. Az ilyen horderejű vagyonjogi lépésekhez az alapszabályzat értelmében még a többségi tulajdonosnak is nyolcvanszázalékos tulajdonrészesedése kéne, hogy legyen, az pedig nincs meg. Ráadásul roppant furcsa, hogy ötvenezer euróért könyvelési értéken 200 ezer eurós vagyont zálogosítottak el – a kisebbségi tulajdonos háta mögött. Miként azt is furcsállja, hogy a KSOH 8 évig rendesen gazdálkodott, csak az utóbbi 2 évben halmozott fel hirtelen 200 ezer eurós hiányt, szerinte ez szintén nem véletlen. A képviselő megjegyezte, ha valaki nem tudja, hol és milyen cégben felügyel, azt ő már eleve nem is minősíti. Hozzáfűzte, városi vagyonrészt zálogosítottak el, és a mai napig nem tudni, ki és milyen módon hagyta jóvá, hajtotta végre. Csepregi elvárja, hogy Párkány mindent tegyen azért, hogy a KSOH-ban a következő fél évben semmiféle tulajdonjogi lépést ne tehessen a többségi tulajdonos, és azt is, hogy mihamarább történjen meg a KSOH teljes körű és alapos gazdasági átvilágítása. A vizsgálat befejeztével pedig, ha kell és indokolt, büntetőjogi feljelentést is tegyen a város.

Többen tudtak a kölcsönről
Szigeti László képviselő viszont nehezményezte, hogy az egyetlen embert, aki elismerte, hogy tudott a kölcsönről, most bűnbakká teszik, holott a hitelről további két képviselő is tudott, mégpedig Dominika Blaháková, aki alpolgármesterként hivatalból a KSOH igazgatótanácsának tagja és Norbert Parkanský képviselő, aki Retkes János mellett szintén felügyelő bizottsági (FB) tag a cégben. Szigeti ismertetett egy a KSOH gazdasági igazgatója, Szvitlik Péter által az FB-tagoknak idén április másodikán megküldött e-mailt, mely szerint az igazgató az e-mailben közli, hogy a cég tagi kölcsönt kíván felvenni, és emiatt az idei gazdasági terve is módosul. Eszerint tehát Norbert Parkanský is tudott a kölcsönről. A KSOH igazgatótanácsának március 28-ai üléséről készült jegyzőkönyv szerint ráadásul Dominika Blaháková is tudott róla, mert a jegyzőkönyvben az szerepel – és ezt Szigeti szintén felolvasta a mostani rendkívüli ülésen –, hogy Szvitlík Péter gazdasági igazgató a cég likviditása érdekében kölcsön felvételét szorgalmazza, mégpedig a többségi tulajdonostól, ötvenezer euró értékben. Azért a többségi tulajdonostól, mert ő biztosítja a legkedvezőbb kamatokat. Ezt a jegyzőkönyvet Dominika Blaháková is aláírta. Szigeti e két dokumentum alapján kérdőre vonta az érintetteket, miért mondták december tizedikén a párkányi önkormányzati ülésen, hogy erről nem tudtak, ha ez a két dokumentum szerinte az ellenkezőjét bizonyítja. És ha erről tudtak, akkor legalább ők miért nem szóltak már tavasszal, hogy erre készülnek a KSOH-ban? 


Nem szavazták meg
Dominika Blaháková és Norbert Parkanský erre úgy reagált, hogy az ő lelkiismeretük tiszta, mert az idézett dokumentumokat valóban aláírták, de magáról a konkrét kölcsönről és annak feltételeiről, számairól, a hitelfelvétel paramétereiről, a vagyon zálogba tételéről az ő jelenlétükben és részvételükkel sohasem tárgyalt sem az igazgatótanács, sem a felügyelőbizottság, erről nem is szavaztak, ezért tavasszal nem is volt miről tájékoztatniuk a párkányi képviselőket. Ráadásul, Blaháková szerint a hitelfelvételhez cégközgyűlési jóváhagyás is kellett volna – ez se történt meg, és őt erről ugyanúgy nem informálták. Ők csak olyan jegyzőkönyveket írtak alá, melyekben a KSOH gazdasági igazgatója jelezte, szándékukban áll kölcsönt felvenni – de ez csak a szándék jelzése volt pár mondatban, nem maga a kölcsön- és zálogszerződés. Parkanský szerint az is roppant gyanús, hogy a december tizedikei felügyelőbizottsági és önkormányzati ülésig csak a magyarországi cég és a KSOH tudott róla, hogy zálogjogot érvényesítenek a városi vagyonra, Párkány nem. Ez is azt jelzi, hogy valakik valakit meg akartak kerülni – tette hozzá a képviselő.

A KSOH februárig szállít
Eugen Szabó polgármester közölte: Párkány karácsony előtt felszólította a többségi tulajdonost, hogy az érsekújvári telekkönyvi hivatalban azonnal töröltesse a zálogjogot a városi vagyonról, továbbá szándéknyilatkozatot küldtek Tatabányára arról is, hogy a város hajlandó megvenni tőlük a KSOH többségi tulajdonrészét. Január 30-ig még a KSOH hordja el a lakossági hulladékot, csak drágábban, mint eddig. Addig viszont lezajlik a cég átvilágítása is. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?