Vágsellyén eggyel több elsős lesz, mint tavaly

Vágsellye |

<p>Tizenhárom magyar elsőst írattak be szerdán a Pázmány Péter Alapiskolába. A járási székhely egyetlen magyar alapiskoláját jelenleg tizenkét elsős látogatja, a magyar óvodába huszonkét gyerek jár, közülük négy iskolaköteles.</p>

 

Dohányos Katalin, az intézmény igazgatója közös beiratkozási rendezvényen fogadta a szülőket, az első és második osztályos tanulók meseelőadással szórakoztatták az óvodásokat. „Ez a történet szolgált alapul a gyerekek tudásszintjének a felméréséhez. Különféle játékos feladatokat kellett megoldaniuk a leendő elsősöknek, a szülőkkel addig egy másik teremben beszélgettünk, intéztük a formaságokat” – tájékoztatott Dohányos Katalin. A vártnál többen érkeztek a város szlovák óvodáiból Vágsellyéről és a Vágvecse városrészből. A gyerekekkel Száz Krisztina, a Vágsellyei Pedagógiai-pszichológiai Tanácsadó Központ dolgozója foglalkozott. Az iskola pedagógusai nem toboroznak olyan községekből gyerekeket, ahol működik magyar alapiskola. A szerdai beiratkozásra ennek ellenére jöttek a közeli Deákiból és Peredről is. Az utóbbi években már érkeznek tanulók Vágtornócról is, ahol csak szlovák iskola van. Néhány család azért választja a vágsellyei alapiskolát, mert ők is ezt az intézményt látogatták és bíznak a pedagógusokban. A magyar alapiskolában a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején párhuzamos osztályokat nyitottak egy-egy évfolyamban. Vághosszúfaluról, ahol évekkel ezelőtt megszűnt a kisiskola, idén egyetlen leendő elsőst sem írattak be. A város központjában található intézmény kapcsán felmerült az a lehetőség, hogy az önkormányzati iskolák racionalizálása keretében egy távolabbi, a Vágvecse városrészben található iskolaépületbe költöztetnék. Ott összevonnák, vagy megszüntetnék a két szlovák alapiskola egyikét. Ezzel a megoldással sem az iskola vezetése, sem a szülők nem értenek egyet. Ragaszkodnak a Pázmány Péter Alapiskola épületéhez, ahol komoly szakmai munka folyik és jó tanulmányi eredményekkel büszkélkednek.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?