Vádlott bankárok

Nyitra. Jövő év januárjára halasztotta a Nyitrai Kerületi Bíróság a Beruházási és Fejlesztési Bankban (IRB) történt hitelcsalások ügyének tárgyalását, mivel csütörtökön három vádlott és két védő nem jelent meg a bíróság előtt.

A három éve folyó perben – amelynek az iratanyaga több mint tízezer oldalas – összesen huszonkét személy ellen emeltek vádat. Többségében vállalkozók szerepelnek a vádlottak listáján, akik még 1992-ben csalással jutottak gyanúsan rövid idő alatt több tízmilliós hitelekhez. Ján R. diószegi strucctenyésztő például negyvennyolc órán belül kapott huszonöt milliós hitelt, egy másik vállalkozónak pedig húsz hónap alatt nyolcszor nyújtott nagy összegű hitelt az IRB. Szakértők szerint ez a „hitelpolitika” okozta a pénzintézet csődjét, a bank ugyanis soha nem kapta vissza pénzét, és a jelzáloggal terhelt ingatlanokra való jogát sem érvényesítette.

A vádlottak padján ül a pénzintézet nyitrai fiókjának igazgatója, igazgatóhelyettese és hitelfelvételekért felelős referense, valamint a trencséni IRB-fiók igazgatója, akik a vád szerint jutalék fejében hunytak szemet a hitelkérelmek hiányosságai felett. A hosszúra nyúlt per folyamán az ingatlanok értékét alaptalanul nagyra becslő két ingatlanszakértő közül az egyik meghalt, a kedvezményezett vállalkozók közül pedig ketten külföldre szöktek. Ján R.-t 2000-ben az Egyesült Államokból toloncolták haza, Zoltán P. azonban azóta is ott él, és csak védőügyvédje képviseli őt a bíróság előtt. A bankárok – akik valamennyien azzal védekeznek, hogy nem volt okuk kételkedni az ingatlanszakértők által felbecsült értékben, és a hitelkérelmeket különben is a bank pozsonyi központjában bírálták el – mára mind szabadlábon várják az ítéletet.

Mivel a bizonyító eljárás, a tanúk és a szakértők meghallgatása már befejeződött, januárra csak a záróbeszédek maradtak, esetleg a vádlottak kérhetnek még szót. Kivétel nélkül valamennyi vádlott több év feltétel nélküli szabadságvesztésre számíthat. (vm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?