Útfelújítás Királyhelmecen

Királyhelmec |

<p>A Bodrogköz központjában néhány hét alatt elvégzik a legrosszabb állapotban lévő útszakaszok és parkolók burkolatának javítását, a rekonstrukció költségeit a város saját forrásból finanszírozza.</p>

Švistun László, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, a település nemrégiben szerződést kötött egy tőketerebesi céggel a munkálatok elvégzésére, amellyel sikerült abban is megállapodniuk, hogy az aszfalt cseréjének előkészítését – a költségek csökkentése érdekében – a település saját alkalmazottaival oldja meg. Az egyik Kórház utcai bérház környékén egy szakaszon már kicserélték a burkolatot, majd hamarosan ugyanilyen munkálatok kezdődnek a Fő utca melletti nagyobb parkolóban, a Stadion utca, a Kaposi, valamint a Kazinczy utca egyes szakaszain is. A beruházás költségei nem haladják meg a 40 ezer eurót, a kivitelező cég valószínűleg egy hónap alatt eleget tud tenni vállalásainak. Királyhelmecen a nyár elején egy speciális eljárás alkalmazásával, kb. 4-5 ezer eurós költséggel kijavították a Kórház utca és a közelben található lakótelep útjait. A technológia lényege, hogy az úthibákba hőkezelt és reciklált aszfaltot töltöttek, mely eljárás során a kijavított rész állítólag jobban ellenáll majd az időjárási viszonyoknak és a terhelésnek. Az eljárás további előnye, hogy a munkálatok alacsonyabb hőmérsékleti viszonyok között, vagy akár esőben is elvégezhetők voltak. A bodrogközi településen egyébként az utcák burkolatának jelentős része katasztrofális állapotban van. A legrosszabb helyzet jelenleg a Fő utcán, a Stadion, a Kaposi, a Bolyi, valamint a Mécs László utcában alakult ki, de a település jó néhány pontján csak az idők során elhasználódott aszfaltréteg komoly költséggel járó teljes cseréje jelentene megoldást.

A hivatalvezető tájékoztatása szerint a probléma megoldását tovább bonyolítja, hogy a legtöbb kátyú épp azokon a nagy forgalmú vagy a régi városrészben található utakon nehezíti a közlekedést, ahol a csatornahálózat még nem épült ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?