Út a visszatéréshez

A fal egyben mementó Rudolf Cserge az erdőháti Tomky községben levő reszocializációs intézet terapeutája szerint saját élményeikre, tapasztalataikra építve képesek megtalálni az utat, a megfelelő hangnemet a gyógyulni vágyók lelkéhez.

– Kilencvenhat júliusában Adamov községben kezdtünk foglalkozni négy narkóssal, de a helyet nem tartottuk a legmegfelelőbbnek. A következő év januárjában szép csendben kibéreltük ezt a néhai szakszervezeti üdülőt. Az elutasítástól tartva a helyi lakók előtt nem vertük nagy dobra, kik is ezek a fiatalok, de ha nekik valamire szükségük volt, a srácok szinte mindent megtettek: fát vágtak, szenet hordtak, kertet ástak. Tavasztól őszig a környékbeli víkendházak tulajdonosai szívesen foglalkoztatják a fiatalokat – emlékezik Rudolf Cserge. A házfalra erősített névsort mutatja. Míg magyaráz, a kezelésen átesett ügyfelek és a gyógyítók nevét böngészszük. – Eddig 34-en fejezték be a 1–15 hónapos kezelést, 14-en viszont nem bírták a fegyelmet, a szigorú követelményrendszert és önként távoztak. Megtehették, hiszen a reszocializáció nem kényszer. Sajnos, a kezelést félbeszakító fiatalok négy fő kivételével újra kábítószerezni kezdtek, akik viszont befejezték a kezelést, azok közül csak négyen. És ez, ugye, nem a legrosszabb eredmény? – nyugtázza elégedetten a terapeuta, majd elmondja a gyógykezelés egyes fázisait. Az intézetbe általában nem saját akarata viszi a narkóst, a környezete, családja kényszerének enged, vagy a rendőrségtől tartva vonul be az állami vagy nem állami intézetbe, illetve oda, ahol még nem próbálkozott.

– A RAOD-ban az első fázis három hónapig tart, a páciens egyedüli feladata eldönteni: aláveti-e magát a kezelésnek, vállalja-e a tortúrát. Kijelölünk mellé egy idősebb „testvért”, aki mindenben segíti, felügyeli viselkedését. Nem érintkezhet, nem beszélhet mással, csak itteni társaival. Nem vesz még részt a közös munkában, nincsenek kötelességei, ám a nap folyamán nem fekhet le, bármenynyire fáradtnak érzi is magát. Mindez azért van, hogy összeszedje magát, felerősödjön és képes legyen a felelősségteljes döntésre. A nem elszántak, a nem motiváltak ezalatt az időszak alatt távoznak A kitartókról, azokról, akik elfogadják a feltételeket három hónap elteltével a közösség dönti el, bekerülhetnek-e a második szakaszba. Aki nem alkalmas a feljebbjutásra, további egy hónapig bizonyíthat. A második fázis négy hónapja alatt a kezelt már feladatokat kap, ami annyit jelent, hogy a nap 12 órájában dolgoznia kell. A munkával való ismerekedést általában az asztalosműhelyben kezdi, tanácsadója, segítője az intézeti idősebb „testvére” lesz. A munkára nevelés azért fontos, mert a mi ügyfeleink ezen a téren tapasztalatlanok. A narkósok zöme soha nem dolgozott, idejüket, gondolataikat az anyag megszerzésének módja foglalta le. Egyre voltak képesek csupán: lopni, hogy legyen pénzük a kábítószerre. Persze, mindazok, akik valóban szabadulni akarnak a káros szenvedélytől, rövid időn belül beletanulnak a feladatok elvégzésébe. Nincs annál nagyobb öröm, mint amikor valaki saját kezűleg elkészít egy lapátnyelet, vagy úgy műveli a falatnyi kertet, hogy munkája nyomán megterem a levesnek való zöldség, a burgonya, a paradicsom vagy a hagyma.

A reszocializációs intézet terapeutái megpróbálják felvenni a kapcsolatot a kezelt családjával is. Egyrészt azért, hogy rendeződjön a szülő–gyerek viszony, másrészt azért, hogy a gyógyult ügyfélnek legyen hová, kihez visszatérnie. A kapcsolatok rendezése keserves, hosszan tartó folyamat. A poklok poklát átélt, a számtalanszor becsapott szülők kezdetben nem hiszik el, hogy ezúttal valóban sikeres lesz a kezelés. Bár az ellátás költsége – napi 160 korona – kezdetben őket terheli, vállalják a kiadásokat. Az adósságot gyerekeik apránként visszafizetik, hiszen pénzért segítenek a faluban. – A családi kötelékek helyreállítása érdekében hetente két alkalommal a pozsonyi drogosokat kezelő központban összejöveteleket rendezünk a szülőknek, ahol szakértőkkel vitathatják meg a felmerülő gondokat. Gyakran mi tanácsoljuk, hogy a havi látogatáskor hogyan beszéljenek, viselkedjenek gyermekükkel. Azt is megbeszéljük, hogyan viszonyuljanak ügyfelünkhöz, amikor 2–3 hetenként kimenőt kap és hazalátogathat, milyen szigorú legyen a felügyelet. Persze, amint ide visszatér, nyomban be kell számolnia arról, hogyan telt a látogatás, teljesítette-e a kitűzött célokat. A negyedik hónap végén újabb megmérettetésre kerül sor, ha a csoport nem kifogásol semmit, a harmadik szakaszba léphet. De ha maga a kezelt bizonytalan, úgy érzi, mégsem tudja vállalni a nagyobb felelősséget, a megsokszorozott feladatokat, egy hónappal tovább maradhat a második szakaszban. A négy hónapos harmadik fázisban levők már az intézet falain kívül dolgozhatnak, viszont a keresetüket nem költhetik szabadon. Már 24 órás kimenőjük van, a házon belül ugyancsak fontos megbízást kapnak: az újoncokat felügyelik, tanácsokkal látják el őket. Az utolsó szakaszban (három hónap) az ügyfél a hétköznapokat itt tölti vagy innen indul munkahelyére, ám keresete már a számlájára megy és a hétvégeken a családjához megy. Az utolsó két hónapban egy egész hetet tölthet az intézet falain kívül, hiszen vagy dolgozik, vagy folytatja tanulmányait, ám a hétvégén részt vesz az itteni foglalkozásokon. Amikor ideje letelik, s a kezelés véget ér, elbúcsúztatjuk. Kap egy ezüstláncot, amelybe belevésetjük a bevonulás és a távozás dátumát, majd útjára eresztjük azzal: ha bármi gondja lenne, nyomban keressen fel bennünket. Persze, továbbra is vannak őrző angyalai, ugyanis a volt ügyfeleink összetartanak, tudnak egymásról, felügyelik egymás lépéseit, nehogy visszaessen, elcsábuljon valamelyikük. Mert ez a veszély fennáll.

A terapeuta, aki idehaza és külföldön tanulta a szakmát elmondja, a ROAD fő előnye, hogy a közösség egymást neveli, a legfontosabb gyógyszer az emberi szó. Nem kárhoztatják el azt sem, aki gyengének bizonyul, és idő előtt feladja. – Mindenki kap újabb lehetőséget. Ám ehhez az kell, hogy három hónapig bizonyítottan ne drogozzon. Aki netán ide is becsempész valamilyen kábítószert, annak ismételt befogadásához féléves absztinenciát követelünk meg.

Rudolf Cserge terapeuta Somogyi Tibor felvételei A reszocializációs intézetben 2001 szeptembere óta lányok is gyógyulnak. Noha kezdetben a felelősök féltek a koedukálástól, mára bebizonyosodott az előnye. A srácok udvariasabbak, előzékenyebbek. Szerelemről persze szó sem lehet. – Jelenleg tizenketten gyógyulnak, a feladatokar nem osztjuk meg a nemek szerint. Viszont ha a fiúk fát vágnak, a lányokra hárul a takarítás, a főzés. Egy nagy családként élünk, a terapeuták hetenként kettesével cserélődnek, egyformán fontos posztot foglal el mindenki, nem kivételezünk senkivel. Működik itt egy nagyon fontos szerv, a parlament, amely háromhavonta ülésezik. Nemcsak az üzemelési problémákat vitatja meg, hanem például az anyagiak elosztását is. Az itt élők döntik el, szociális segélyükből mennyit adnak a közös kasszába, a rendelkezésre álló anyagiak szerint ők állítják össze az étrendet, de azt is ők döntik el, milyen műsort néznek a tévében. Hetente csak 8 óra tévézés engedélyezett, ugyanis a tétlenség az előző életre utal.

Miután megmutatja a famegmunkáló gépekkel felszerelt asztalosműhelyt – külföldi alapítvány ajándéka – a kert végében levő baromfiudvarra vezet. Tizenkét tyúkot, 14 pulykát, kacsákat és nyulakat tartunk. Nincs, aki ne gondoskodna róluk szívesen.

Maga a ház kényelmes otthont nyújt a lakóknak. A berendezés persze nem egyforma, de nem ezen van a hangsúly. – Az emeletes ágyak, a polcok, könyvszekrények a műhelyben készültek. A környékbelieknek is dolgozunk, terveink között szerepel a műhely, de a befogadóképesség kibővítése is. Tervezeteket készítünk és megpályázunk minden lehetőséget ahhoz, hogy mielőbb munkához láthassunk. Országos viszonylatban sajnos emelkedik a drogosok száma, tehát egyre nagyobb szükség van olyan intézetekre, amelyekben bár nehezen, de megtalálják az utat visszafelé.