Ünnepvárás egy falusi magyar alapiskolában

#A szerző felvételeiE hagyományok szellemében a faluhoz visszakerült iskola pedagógusai folytatják az elkezdett munkát a néptánccsoporttal és a gyermekkórussal is. A közelgő karácsonyi ünnepekre készülődve felelevenítik azokat a helyi és egyházi szokásokat is, amelyeket a rendszerváltozás előtt intézményesen tiltottak.

Szent Miklós püspök neve napján az alsó tagozatos gyerekek hívták meg szüleiket, hogy megmutassák, miként élik meg ők az adventet, készülődnek Krisztus születésének ünnepére. Czibulka Márta igazgatóhelyettes köszöntőjében arról az emberi szeretetről beszélt, amely nélkül elképzelhetetlen a gyermek, a szülő és a pedagógusok kapcsolata, valamint arról is, hogy az ünnepre való ráhangolódást a közösség együtt gondolkodása és jó szándéka hozza létre.

A legkisebbek betlehemes jelenetében érezhető volt, hogy tőlük sem a helyszín, sem az esemény nem idegen. Olyan megható áhítattal járták körül a jászolban fekvő kisdedet, mintha maguk is ott jártak volna, amikor kétezer évvel ezelőtt a mennyei csillag megjelent az égen. Mária, József, a csordapásztorok, a háromkirályok templomi csendet varázsoltak a máskor zsibongó iskolai folyosóra.

A régi időket elevenítette fel a tollfosztó is, amit az ötödikesek mutattak be a szülőknek. A nagy asztalt körülülő lányok, a háziasszony és a később érkező legények sodró párbeszéde, gyönyörű népdalai és az udvarlás dramaturgiája végig őszinte volt.

Az ünnepi műsor után különböző foglalkozásokra mentek a gyerekek, szülők, pedagógusok. Az első teremben Kelkó Éva tanítónő és Zsíros Alica nevelőnő vezetésével a gyerekek különféle üvegedényekre festettek karácsonyi motívumokat, amelyeket akár gyertyatartóként, akár más ajándéktárgyként, de karácsonyfadíszként is felhasználhatnak a megajándékozottak.

A másik teremben Cséplő Viktória, Ponist Tünde és Acsayné Édes Katalin vezetésével az ünnepre készülődők karácsonyi asztali díszeket és adventi koszorúkat készítettek. A habszivacsra erősített, fenyőággal körbevont gyertya mellé búzakalászt, szárított virágot, tujaágacskát, dióhéjat erősítettek a gyerekek, ki-ki ízlése és kézügyessége szerint. A színes gyertyák köré aranyozott és ezüstözött tapétaragasztót kötöttek, és hasonló technikával készítettek adventi koszorúkat is.

Időközben megérkezett Gútáról Forró Terézia, aki a sásfonás és -hajlítás fortélyaira tanította a gyerekeket, de érdeklődéssel állták őt körül a szülők is. A fonóasszonynak Czuczor Anikó tanítónő segített, és a kezdetben esetlenül mozgó kezek hamarosan rátaláltak azokra a mozdulatokra, amelyek eredményeként sásból készült angyalkák, bábuk, kosarak és poháralátétek jelentek meg az asztalon.

Forró Teréz elmondta, hogy valamikor az egész családja és rokonsága is ezzel a mesterséggel foglalkozott. Késő ősszel begyűjtötték a sást, majd a tél folyamán fonták a használati eszközöket. Gyümölcskosarakat, alátéteket, virágkosarakat készítettek, de sással vonták be a kisebb boros- és pálinkásüvegeket is. Később, a háború után bedolgoztak egy kézműves cégbe, amely a rendszerváltozás után megszűnt. Mára már egyedül műveli ezt a mesterséget, de mert az embereknek kevés a pénzük, megélni nem lehet belőle. Örömmel jár az iskolás gyerekek közé, és mindig abban reménykedik, hogy valakit annyira megfog ennek a munkának a szépsége, hogy kedvet kap hozzá, és hivatásául választja.

# A következő helyszínen a tanítónők a viaszgyertya készítését tanították a gyerekekkel. A méhviasz lapokat vékonyra hengergették, majd a közepébe elhelyezett kanóc köré forgatták. A viaszlapok elvágásával előre meghatározhatták, milyen magas, milyen vastag gyertyát szeretnének előállítani. A gyertyákat mind a karácsonyfák, mind pedig az adventi koszorúk díszítésére felhasználhatjuk.

Egy másik csoport asztali díszeket készítettek, a szomszéd teremben pedig a gyöngyfűzés fortélyait sajátították el a gyerekek. A foglalkozások befejezéseként papírból készítettek karácsonyfadíszeket, alátéteket. A kiállítás, amelyet a már korábban elkészített és aznapi munka eredményeként létrejött tárgyakból állították össze, karácsonyig látható az iskolában.

A szülők eleinte csak érdeklődéssel figyelték csemetéik foglalatoskodását, majd egyre közelebb settenkedtek, végül maguk is leültek az asztalhoz, előbb csak segítettek a gyerekeknek, majd maguk is ugyanolyan átszellemülten fonták a sást, készítették a karácsonyfadíszeket, mint a csemetéik. Közülük többen is elmondták, hogy az ő gyermekkorukból hiányoztak a maihoz hasonló foglalkozások, nagyon örülnek azoknak az ajándékoknak, amelyeket a gyermekek saját kezükkel készítettek.

Az utóbbi évtizedekben általános szokássá vált tájainkon a kereskedelemben forgalmazott bóvli, drága holmi ajándékozása akár családi ünnepeken, akár karácsonykor, igazodva az amerikai és a nyugat-európai szokásrendhez. Megszállottan vesszük át az idegen kultúrák vívmányait, amelyek üzleti kérdéssé alacsonyítják a legbensőségesebb ünnepeket is. Nálunk sem hallatszik már karácsony estéjén a csordapásztorok kántálása, nem járja át az éjszakát a „hal-lod-paj-tás-an-gyal-szó!”, de a lelkünket még átjárja a sóvárgás: örömmel hallanánk őseink hangját ilyenkor is, mert csak velük együtt teljes az áhítat. Mi pogányként is üdvözöltük a fény fia születését, és keresztény hittel is keressük a vele való mindennapos kapcsolatot.

Marcelházán, a magyar iskolában, míg a gyerekek ugyanazt csinálták, mint egykoron nagy- és dédszüleik. Asztalunkhoz ült a megváltó szeretet.