Ünnepel a kassai KVP

Kassa |

<p>Januárban volt 30 éve annak, hogy a KVP (Kassai kormányprogram) lakótelepre beköltöztek az első lakók. Azóta, több mint 25 ezer lakosával Kassa harmadik legnépesebb városrészévé fejlődött.</p>

Ebből az alkalomból augusztusban több rendezvénnyel, film- és rajzfilmvetítéssel várják a látogatókat. A városrész vezetősége az Élet a KVP-n harminc év után projekt keretében szervezi rendezvényeit, amelyek az Európa kulturális fővárosa projekt kísérőprogramjai is. A projekt része a művészeti iskolák fotóversenye, amelyre a lakótelep életét bemutató képekkel nevezhettek be az érdeklődők. A nyertes műveket szeptemberben mutatják be a lakótelep történetéről szóló kiállításon, amelyet a Wuppertál utcai hőcserélő állomáson rendeznek meg. Tanösvényt is létrehoznak, ennek útvonalát nyolc információs tábla mutatja. A táblák fontos tudnivalókat tartalmaznak a városrészről, egyebek között a történelméről, a lakosairól, növény- és állatvilágáról és neves személyiségekről, akikről az egyes utcákat elnevezték. A tanösvény létrehozásában a Pavol Jozef Šafárik Egyetem és a helyi lakosok is közreműködnek. Kocsis Edina  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?