Ukrán nővéreket és doktorokat alkalmaznának a királyhelmeci kórházban

A királyhelmeci kórházban jelenleg is dogloznak ukrán alkalmazottak
Királyhelmec |

Azt lehetne mondani, hogy a királyhelmeci kórház vezetése két legyet próbál leütni egy csapásra: amellett, hogy a menekültáradattal érkező ukránoknak segítő kezet nyújtanának, a hazai munkaerőpiacon uralkodó emberhiányt az Ukrajnából érkező szakképzett orvosokkal és nővérekkel pótolnák. A kórház vezetése az elkövetkezendő időszakban azoknak az ukrán menekülteknek a jelentkezését várja, akik a háború kirobbanása előtt is az egészségügyi ellátásban dolgoztak.  

Az ukrán-szlovák határtól mindössze néhány kilométerre található Királyhelmecen hamarosan azok is munkát találhatnak maguknak, akik az Ukrajnában több mint két hete zajló orosz invázió miatt Szlovákiába menekülnek vagy telepednek le. Ahogy azt Hencel Klára, a királyhelmeci kórház igazgatója lapunknak elmondta, a mintegy 50 ezer embernek egészségügyi ellátást biztosító intézmény helyzete nem könnyű, a munkapiacon uralkodó emberi erőforrás hiánya miatt ők is állandóan orvosokat és nővéreket keresnek. „Ez a probléma nemcsak Kelet-Szlovákiában, hanem az ország más területein is egyaránt érvényes. Ukrajna megszállása óta emberek ezrei érkeznek Szlovákiába, éppen ezért azt találtuk ki, hogy a megfelelő végzettséggel és szakképzéssel rendelkező szakemberek a mi egészségügyi intézményünkben is elhelyezkedhetnek. Elsősorban orvosokat és nővéreket keresünk, őket szeretnénk alkalmazni, viszont pontos számokról ebben a stádiumban még nem tudok nyilatkozni. Már van néhány jelentkezőnk, de a kórház közösségi profilján egy kétnyelvű felhívást is közzétettünk, melynek segítségével remélhetőleg még több munkát keresővel kapcsolatba kerülhetünk. Mivel a kórházunkban már évek óta dolgoznak ukrán nyelvű, szlovák állampolgársággal rendelkező alkalmazottak, a toborzáshoz szükséges kommunikációban is nagyon sokat segítenek” – közölte lapunkkal Hencel Klára.

Pontos instrukciók szerint

Az igazgató állítása szerint a külföldről érkező, kellő egészségügyi tapasztalattal és képzéssel rendelkező jelentkezőket az illetékes minisztériumok pontos instrukciói szerint fogják toborozni. „Minden egyes alkalmazottak az érvényben lévő törvényeknek megfelelően fogjuk alkalmazni. A jelentkezők mindegyike felkerül a listára, egy személyes találkozó után pedig a legmegfelelőbbeknek munkát biztosítunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy a külföldről érkezők többsége ukrán diplomával és egyéb, elsősorban Ukrajnában érvényes dokumentumokkal rendelkezik, ezért a folyamat felgyorsítása érdekében a szükséges okmányok honosításában is segítő kezet nyújtunk. Ezeket gyorsított eljárásban fogjuk lefordítani úgy, hogy Szlovákiában is érvényesek legyenek” – tette hozzá az igazgató. A királyhlemeci kórháznak eddig hat ukrán vagy eredetileg ukrajnai származású alkalmazottja van, a rájuk kiszabott feladatkörökön kívül most elsősorban az Ukrajnából érkező páciensek és a pozíciókra jelentkezők kommunikációját segítik. „A hiedelemmel ellentétben továbbra is vannak covidos betegeink, viszont mindezidáig kevesebb mint tíz ukrán menekült szorult a segítségünkre. Egy Ukrajnából érkezett anyuka a mi kórházunkban szülte meg gyermekét, egy menekült pedig sajnálatos módon a felvétel után életét vesztette. Ettől függetlenül lassacskán visszatérünk a régi kerékvágásba, azonban azt tapasztaljuk, hogy a jelenlegi járványhullám kevesebb emberi életet követel. Továbbra is sok a covid-pozitív páciens, de a fertőzés lefolyása már jóval gyorsabb és egyszerűbb az előző hónapokban tapasztaltakhoz képest” – zárta Hencel Klára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?