Ukrán családok és támogatóik vasárnapi nagy találkozója Érsekújvárban

Érsekújvár
Érsekújvár |

Rendkívüli találkozót tartottak vasárnap az Összevont Katolikus Iskola udvardában, amelyen az Érsekújvárban elszállásolt ukrán családok és azok segítői, szállásadók, adományozók, önkormányzati és egyházi képviselők vettek részt.

A rendezvény szervezői, az ukrán családokat felkaroló önkéntesek nevében Silvia Kostyálová szólalt fel, aki elmondta, férjével együtt a kezdetek óta segítik az érkezőket, ugyanúgy, mint ahogy Hozlár Katalin, az Összevont Katolikus Iskola igazgatója, és ifjabb Hozlár Kalatin, Hlavina József káplán és még sokan mások. A vasárnapi családias hangulatú rendezvényen részt vett Ďurčo Zoltán püspöki helynök is. Magánszemélyeknél mintegy ötven ukrán menekült talált ideiglenes lakhelyet.

„Több mint egy hónapja érkeztek az első menekültek, eleinte az alapvető szükségletekre fókuszáltunk, a szállásra és az ellátásra, csak fokozatosan tudatosítottuk, mennyire nagy szükség van a szocializációra. Az itt élő menekülteknek tudomást kell szerezniük egymásról, beiskolázni a gyerekeket, munkát találni. A találkozónk célja az volt hogy a városunkban élő ukrán családok és segítőik megismerjék egymást” – mondta Silvia Kostyálová. Nina, az egyik ukrán lakos a befogadott családok nevében mondott köszönetet a lakosoknak és a szervezeteknek. Érsekújvárban csütörtökönként szlovák-ukrán nyelvtanfolyamokat is tartanak, a találkozón Tetiane Gapchuk fogorvosnő tolmácsolt a jelenlévőknek, aki már nyolc éve Érsekújvárban él, a férje helyi születésű. Denisa Felixová, a városi hivatal szociális osztályának a vezetője elmondta, 228 ukrán lakosról van tudomásuk, 100 menekült a városi szálláson lakik.

A vasárnapi pikniken a hűsölő megtelt finomságokkal, az érsekújvári lakosok frissítőket, hidegtálakat, süteményeket, falatkákat, kalácsokat és pogácsákat hoztak. Két táblát is felállítottak, amelyekre felírhatták a háború borzalmai elől menekülők, hogy mire van szükségük. Egy másik táblán az álláslehetőségeket tüntették fel, illetve a menekültek ajánlatait, hogy milyen munkát vállalnának. Hozlár Katalintól megtudtuk, hogy összesen nyolc született vérzékenységben szenvedő ukrán menekültet tartanak nyilván az országban, ebből hatan Érsekújvárban találtak menedéket a hemofíliások szervezete jóvoltából. További részletek a családokkal és a szervezőkkel folytatott beszélgetésekből lapunk nyomtatott számában olvashatók.

Galéria

Nehéz a Mariupolból érkezőknek

Az Érsekújvárban elszállásolt családok szerények és mindenért hálásak. Az idősebbek mesélnek az otthon történtekről, a fiatalabbak ritkábban, de mindannyian rendszeresen, feszülten figyelik a híreket. Van itt egy hölgy Mariupolból, ő sokat sír, mert a nyolcvanéves édesapja a sokat próbált városban maradt, már nem tud elmenekülni. A halottakról szóló hírek megrázzák a menekülőket, akik szerint még a világháborúk során sem volt ekkora példátlan pusztítás az országukban, mint most” – mondta Hozlár Katalin. Bemutatta nekünk a harmincas éveiben járó Irinát, aki már talált munkát. Charkovból érkezett március 14-én, tizenhárom éves fiával, aki imád futballozni. A Szent József karitász szállásán kaptak helyet. Irina varrónőként dolgozik és nagyon elégedett a munkájával. Elmondta, férje Charkovban maradt, a nagymama Ukrajna nyugati részébe utazott át, ha véget ér a háború, szeretnének hazatérni, hogy újra együtt legyenek a szeretteikkel.

Bezárt a bűvészképző

Az érsekújvári Összevont Katolikus Iskolába eddig kilenc tanulót írattak be a szülők, az intézmény óvodájába öt gyereket. Az iskola tanulói befogadták az új osztálytársakat, szívesen segítenek nekik a beilleszkedésben. Katalin elmondta továbbá, mennyire gyenge az érkezők angol nyelvtudása, de minden pótolható. Beszámolt lapunknak arról is, hogy Daniil és családja március 14-én érkezett, a leendő bűvész fiatalember március 18-án lett nagykorú, és már elkápráztatta mutatványaival az érsekújváriak csoportját. A cirkuszi artistákat és bűvészeket képző akadémiát Ukrajnában a háború miatt bezárták, az akrobaták egy része Berlinben és Prágában kapott továbbtanulási lehetőséget és menedéket. A született vérzékenységben szenvedő fiatalember nem véletlenül került Érsekújvárba. Daniil a hemofíliások helyi szervezetének köszönhetően jutott a járási székhelyre, ám a világszervezetük tagjai már intézik számára a továbbtanulási lehetőséget Marseille-ben. Érsekújvárban március második feléig a Vár, a Híd, a Nyitra-parti és a Bethlen Gábor utcai szlovák alapiskolákba írattak be ukrán gyerekeket, és egy óvodást a Széchényi György utcai szlovák városi óvodába.

Közel a kórházhoz

A Hozlár család évek óta tagja a hemofíliás betegek egyesületének, mert a családtagjuk is ezzel a diagnózissal él. A szemrevaló fiatalemberrel, Hozlár Misivel a hűsölőben találkoztunk, ő vette át az ajándékba hozott elemózsiát és remek házigazdának bizonyult. Értesüléseink szerint nyolc hasonló diagnózisú ukrán menekült került Szlovákiába, hatan közülük Érsekújvárba. Olyan szállásra volt szükségük, amely nincs messze a kórháztól, ahol vállalták a kezelésüket. Ifjabb Hozlár Katalin önkéntesként a játszótéren serénykedik, a rendezvényre érkező ukrán gyerekeket név szerint ismeri. Kati elmondta, többnyire fiúk, férfiak a született vérzékenységben szenvedők, mert férfi vonalon öröklődik a betegség. Az ukrán érkezők között mégis akadtak lányok, akik ezzel a diagnózissal, Willebrand-betegséggel élnek. A betegek bőrén csekély ütésre, esésre is véraláfutások jelennek meg, sérülés, foghúzás, kis műtéti beavatkozás után nehezen állítható el a vérzésük. A vérzékeny betegeknél az alvadási faktor rendszeres alkalmazására van szükség.

Az ismerkedős piknik szervezői nem számítottak ekkora érdeklődésre. Örömmel látták, hogy új barátságok köttetnek, az ukrán vendéglakosok kérései meghallgatásra találnak és a nyelvi akadályok ellenére is gördülékenyen zajlottak a baráti beszélgetések. A gyerekeknek futballmérkőzést, sportvetélkedőt rendeztek, a felnőttek tanácsokat, eligazítást kaptak a városban található szolgáltatásokról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?