Újrahasznosított gyűjtőedények Hodosban

ds
Hodos |

Eddig az önkormányzatnál lehetett leadni, most viszont saját gyűjtőedényt állítottak fel a kupakok gyűjtésére Hodosban.

Évek óta gyűjtik a kupakokat Hodosban is, bár nem az utóbbi időben divatossá vált szív alakú fémtárolóba, hanem a községi hivatalban adhatták le eddig a helyiek az összegyűjtött kupakokat. „Gondolkoztunk mi is, hogy felállítunk a községbe egy ilyen szív alakú fém kupakgyűjtőt, ám meglepődtünk, amikor megtudtuk, hogy az ára 600 euró körül mozog” – részletezte Szabó Katalin, a település alpolgármestere. Ha ezt a pénzt kupakgyűjtésből kellene összehozni, akkor ahhoz egy 2,5 tonnányi kupakra lenne szükség.

Így a helyiek ismét a használt gumiabroncsokhoz nyúltak, és azokból készítettek kupakgyűjtőt. Használt abroncsokból készült az a színes bögre, amelyek tetejére ráírták, hogy kupakgyűjtő. „A faluban abroncsból van már Mikulás és hóember is, egyébként is hasznos dolognak tartjuk az újrahasznosítást, ahol lehet, alkalmazzuk” – jelentette ki az alpolgármester. Jelenleg két kupakgyűjtő csésze van kihelyezve a községben,az egyik a községháza épülete, a másik az élelmiszerüzlet előtt. A közeljövőben további kettővel bővítenék a gyűjtőedények számát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?