Újraéled a Duna egyik kiszáradt ága

Doborgaz |

<p>A Medvei-ág tavalyi felújítása után egy újabb ágba tér vissza az élet, ezúttal a Doborgaz melletti Görbedunai erdőkben. A víz több mint 20 év után folyik újra az egyik holtágba. A vizet elzáró gát utolsó szakaszát tegnap délelőtt a meghívott vendégek jelenlétében szedték ki a vízgazdálkodási vállalat munkatársai.</p>


A meder revitalizációja a Life – Dunai Madárvédelmi Projekt részeként a vízgazdálkodási vállalat, a Broz környezetvédelmi egyesület, illetve a Komenský Egyetem együttműködésével valósult meg.

Karolína Sobeková, a Broz szervezet képviselője elmondta, a meder kialakításához szükséges előkészületi munkálatok több éve folynak. Az újonnan vízzel telt ágat a bősi felvízcsatorna doborgazi kieresztőműve, az ottani törpe vízerőművet is működtető víz táplálja. A projekt megvalósítása 313 000 euróba került, közel egy kilométernyi medret újítottak fel. Sobeková elmondta, az idei árvíz különösen megnehezítette a mederkialakítás befejezését, mivel az érintett területet teljesen elöntötte a víz. „A Duna ártere az évek folyamán élővilágának hatalmas részét elvesztette, de folyamatos és átgondolt intézkedésekkel el tudjuk érni, hogy azoknak a természeti szépségeknek, amelyek egyedülállók a Duna deltájában, legalább egy része megújuljon” – nyilatkozta Sobeková. „A Környezetvédelmi Minisztérium örömmel fogad, és támogat minden olyan kezdeményezést, amely a Duna árterének, faunájának eredeti állapotba való visszaállítását szolgálja” – mondta Lenka Jamborová, a minisztérium környezetvédelmi részlegének igazgatója, majd hozzátette, a Medvei-ág sikeres megújulása után bízik benne, hogy itt is beindul a folyamat, és visszatér az élet a környékre.

A turistatérképek ugyan még mocsarat és lápos területeket jeleznek ebben a térségben, viszont már régóta inkább a kiszáradás jellemző a mellékágakra. A bősi vízerőmű kiépítése nagy hatással volt a környező élővilágra, rengeteg növény- és állatfaj szinte teljesen eltűnt a térségből. Most, hogy a száraz területek újra vízhez kapcsolódnak, remélhetőleg a Duna élővilága az erőmű megépítése előtti állapothoz lesz hasonló.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?