Újra lesznek koncertek az Agrokomplexen

Nyitra |

<p>A mezőgazdasági kiállításon régen a Piramis, a Neoton Família és Koncz Zsuzsa is fellépett.</p>

Felújíttatja az Agrokomplex új vezetése a kiállítási központ szabadtéri színpadát. Az amfiteátrum régen emlékezetes koncertek színhelye volt, a szocializmus éveiben rendszeresen léptek fel ott magyar előadók és zenekarok is.

Az amfiteátrum évek óta kihasználatlan volt, veszélyes állapota miatt már nem szerveztek ott előadásokat. A kiállítási központ új igazgatója, Mário Dinga azt nyilatkozta, újra sokszínűvé szeretnék tenni a kiállításokat, ezért saját költségvetésből, 430 ezer euróból rendbe hozzák. „A munkálatokat most kezdtük, július végéig szeretnénk befejezni, hogy az idei mezőgazdasági nagyvásáron már használhassuk a színpadot” – mondta el lapunknak Mário Dinga. A több mint ezer férőhelyes amfiteátrum mellé most új mosdókat építenek, és mellette egy szabad területet is kialakítanak, ahol büfék lesznek. A tavaly nyáron leégett közép-szlovákiai kalyibát nem építik fel újra. Egyebek között azért sem, mert nem tisztázódtak a tűzeset körülményei, és az Agrokomplex még nem kapott pénzt a biztosítótól. „Inkább új, sokkal színvonalasabb éttermet szeretnénk, a tervek szerint legkésőbb jövőre ez is elkészül” – mondta az igazgató. A malántai kastély felújítását egyelőre nem tervezik, minisztériumi támogatás nélkül csak az épület őrzésére futja az Agrokomplexnek. A kiadások így is csaknem havi háromezer euróra rúgnak. A kastélyból minden értékes szobrot és műtárgyat elszállítottak, ezeket a Nyitrai Galériának és Szlovák Nemzeti Galériának is felajánlották, de egyelőre egyik intézmény sem érdeklődött.

Az Agrokomplex előző vezetése el akarta adni a malántai kastélyt, de felmerült a gyanú, hogy a vevőt előre kiválasztották. A pályázatot a választások után leállította az új mezőgazdasági miniszter, a tervek szerint az Agrokomplex újra reprezentációs célokra fogja használni az épületet. (vm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?