Újfajta szociális juttatást kérhetnek a rászoruló érsekújvári lakosok

pénz euró

Újfajta szociális juttatást kaphatnak a várostól a rossz szociális körülmények között élő érsekújvári lakosok. Ennek feltételeit júniusban hagyták jóvá az önkormányzati képviselők. Az érdeklődőknek legkésőbb szeptember végéig be kell nyújtaniuk a kérvényt.

A válságkezelési támogatásról szóló szabályok értelmében az egyszeri támogatás összege legfeljebb 2000 euró lehet. „Több alkalommal is megítélhető a támogatás, legfeljebb 500 euró összeghatárig" – közölte a városi hivatal. A hivatal tájékoztatása szerint 1502 potenciális kérelmező van a városban. „A 2023-as költségvetésben az erre a célra tervezett, megemelt összeg 150 200 euró" – tette hozzá a városi hivatal.

A város már korábban kidolgozta azokat az irányelveket, amelyek alapján segítséget nyújthat a nehéz szociális helyzetben levőknek. „Ilyen segítség lehet a fűtési támogatás, amikor tűzifát vagy brikettet adunk a rászorulóknak. Az új támogatás bevezetésével olyan lakosokkal bővül a jogosultak köre, akiknek alacsony a jövedelmük, vagy megnövekedtek a megélhetési költségeik" – tette hozzá az városi hivatal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?