Újdonságok a várjátékokon

<p>Érsekújvár. Végvárak védelmében címmel történelmi-kulturális fesztivál lesz Érsekújvárban október 17-én és 18-án.</p>

SZÁZ ILDIKÓ

Harmadik alkalommal rendezik meg európai uniós támogatással az Érsekújvári Várjátékokat, az idei rendezvényen számos újdonsággal várja a közönséget a város vezetése és a társszervezők.

Nem sok építészeti műemlék maradt fenn a városban, nyoma sincs az olasz Baldigara fivérek építette erődnek, melynek szabályos hatszögű alaprajza volt, hatalmas füles bástyákkal a tüzérség számára. A várfalat egész hosszában széles vizesárok vette körül, amely a Nyitra folyóba torkollott. A szervezők a tábori élet megelevenítésével, harci bemutatókkal szeretnék emlékeztetni a közönséget arra, hogy Érsekújvár a 16. században és a 17. század elején a mai Nyugat-Szlovákia területén a törökellenes védelem jelentős központja volt. Pénteken a seregek átvonulnak a Bernolák téri parkból a Ferencesek terére, ahol Gejza Pischinger polgármester fogadja a harcosokat. A látogatók részt vehetnek a híres Ocskay-peren, átélhetik a kuruc idők egyik legtragikusabb eseményét. Az áruló Ocskay László tábornok sorsa Érsekújvárban pecsételődött meg. Jávorka Ádám, az érsekújvári helyőrség hadnagya fogta el Ocskayt, akit a katonai törvényszék halálra ítélt, és 1710. január 3-án végezték ki. Kivégzésének helyét a főtér kövezetében emléktábla jelöli. Varga Zsuzsanna történész, a Thain János Múzeum munkatársa elmondta, intézetük másodszor kapcsolódik be az Érsekújvári Várjátékok szervezésébe, ezúttal egész napos török tábort szerveznek szombaton az alapiskolásoknak. „Minden iskolából két tanuló vehet részt a tábori életben, segédkezhetnek a tábor építésénél, korabeli ruhába öltözve részt vehetnek a felvonuláson, a fegyverbemutatón és a katonai kiképzésen. Saját alkotásaikból kiállítás készül. A másik, Érsekújvár történelmét bemutató kiállítást a városháza csarnokában rendezzük be” – mondta Varga Zsuzsanna.

Szombaton hadijátékokra várják a közönséget, megelevenedik Bottyán János különös tette a török kézen lévő Érsekújvárban, majd a keresztény seregek visszafoglalják a várost. Török kávét kóstolhatnak a vendéget, zenés őrségváltáson vehetnek részt. A műsorban közreműködik Kátai Zoltán énekmondó, a Pötörke néptáncegyüttes, a Tabulatúra zenekar, koncertet ad a Szelindek együttes. Lesz kirakodóvásár, és szombaton az érdeklődők megtekinthetik a ferencesek kolostora alatti katakombákat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?