Újabb változások a királyhelmeci városi hivatalban

Királyhelmec |

<p>A bodrogközi település városi hivatalában január 1-jétől nem hat, hanem hét ügyosztály működik.</p>

Molnár Ildikó, a Királyhelmeci Városi Hivatal közigazgatási és szervezési osztályának vezetője elmondta, a 2014-es önkormányzati választások után Pataky Károly polgármester döntése értelmében a városmarketinggel és a projektmenedzsmenttel összefüggő feladatokat három alkalmazott látta el. Nemrég úgy határoztak, ezekből az emberekből szerveződjön a hivatalban új osztály, melynek vezetésével ideiglenesen Mórocz Péter szakelőadót bízták meg. Az állást a törvények értelmében hat hónapon belül meg kell hirdetni. Az új osztály kialakításával az alkalmazottak létszáma nem változott.

Királyhelmecen e hó elejétől megkezdte működését a Közös Tanügyi Hivatal. Kialakítását 2004-ben tervezték, ám a hivatal csak 2005-ben nyílhatott meg, 2011-ig működött, akkor az önkormányzat megszüntette. Tavaly Királyhelmec Szomotorral és Lelesszel újra kezdeményezte a közös hivatal létrehozását, a vezetői állásra pályázatot írtak ki. A Közös Tanügyi Hivatal Leczo Bernadettnek, a helyi szakközépiskola tanárának vezetésével működik.

Egyébként az önkormányzati választások után jó néhány személycsere volt a városi hivatalban. 2016 októberében a területfejlesztési részleg irányítását Iveta Sabaková vette át, ebben a munkakörben előzőleg Simon Péter és Pápay Kornélia is dolgozott. 2014 novembere után először a pénzügyi osztály vezetője távozott, ezt a részleget egy ideig megbízott vezető irányította, majd a tisztséget a hivatal korábbi vezetője, Švistun László foglalta el. Ezután a városi rendőrséget korábban irányító Štefan Satina helyét Jozef Kalapos vette át, Satinát a parancsnok helyettesévé nevezték ki. A településnek Pandy Péter személyében új jogi képviselője lett, a korábban ezt a feladatot ellátó Bohács Attilát időközben Boly polgármesterévé választották. A közterület-fenntartó vállalatot irányító Molnár Zoltán munkaviszonyának megszűnése után az ügyosztály élére 2015-ben Gáspár Sándor került.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?