<p>Tovább zsugorodik a hírhedt Luník IX lakótelep. Az utóbbi két évben hat blokkot bontottak le, a következő hónapokban pedig további két megroggyant statikájú panelház szanálását tervezik.</p>
Újabb panelházakat bontanak a Luníkon
„A Hrebendova utca 26–28 és 30–32 szám alatti blokkokat fogjuk lebontani. Azoknak a lakhatását, akiknek itt van bejelentett állandó lakhelyük, és rendesen fizették a lakbért és a közüzemi díjakat, vagy már törlesztették tartozásukat, megoldotta az önkormányzat. Azokra is gondoltunk, akik hajlandók voltak elkezdeni adósságaik törlesztését, számukra lakást utalunk ki” – közölte Linda Šnajdárová, a város szóvivője.
Hozzátette, azoknak, akik jogcím nélkül laktak az épületben, a város vezetése nem segít. „Számtalanszor felhívtuk a lakosok figyelmét arra, hogy ürítsék ki a lakásokat. Mivel a blokkok statikai állapota veszélyes, arra is felhívtuk a lakók figyelmét, hogy ha továbbra is ott laknak, testi épségüket kockáztatják” – tette hozzá Šnajdárová. A Luník IX-en már csak 370 lakás lakható. Az idei évre tervezett bontás után nagyjából 270 marad.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.