Újabb kerékpárút tervei készülhetnek el

Komárom/Vágsellye/ÉrsekújvárIsmét sikeresen pályázott a közlekedési minisztériumnál a Vág-Duna-Ipoly Regionális Társulás.

Komárom/Vágsellye/

Érsekújvár

Ismét sikeresen pályázott a közlekedési minisztériumnál a Vág-Duna-Ipoly Regionális Társulás. Komáromban tartotta éves közgyűlését a Vág–Duna–Ipoly Regionális Társulás, amelyen a tagok jóváhagyták a Nyitra megyei önkormányzat tagfelvételét, valamint az alapszabály módosítását. Ismételten Domin Istvánt, Izsa polgármesterét választották elnökké, az elnökség további két tagja Duka Gábor, Karva polgármestere, valamint Gyarmati Tihamér Nyitra megyei képviselő lett. A módosult alapszabály értelmében háromtagú ellenőrzőbizottságot is létrehoztak; az ellenőrzés feladatát eddig a közgyűlés látta el.

Az elnök beszámolt arról, hogy a társulás a közlekedésügyi és régiófejlesztési minisztérium pályázatán 40 ezer euró támogatást nyert annak a tervdokumentációnak az elkészítésére, amely Vágsellyének és Érsekújvárnak az Eurovelo 6 nemzetközi kerékpárúthoz csatlakozását célozza. A társulásnak 10 százalék önrésszel kell hozzájárulnia a költségekhez. A pénzből elkészül a Gúta–Vágsellye (34 km), a Gúta–Érsekújvár (9 km) és a Gúta–Ifjúságfalva (5 km) közti szakasz, továbbá a Gútán belüli 7 kilométeres kerékpárút tervdokumentációja. A projektben 12 település vesz részt: Gúta, Vágsellye, Érsekújvár, Szímő, Kamocsa, Negyed, Vágtornóc, Sókszelőce, Ifjúságfalva, Naszvad, Vágfarkasd és Andód. Az újonnan kiépítendő szakaszok az Eurovelo 6 nemzetközi kerékpárút részét képező, két éve átadott Komárom–Gúta kerékpárúthoz kapcsolódnak. A társulás az év elején sikeresen pályázott a Csicsó–Komárom és Karva–Párkány közt megépítendő kerékpárút tervdokumentációjának elkészítésére is, amelyre ugyancsak 40 ezer eurót kapott. A kivitelezéshez szükséges összeget uniós forrásból, a 2016-os Interreg programból szeretnék lehívni. Ha elkészül a két szakasz, 168 kilométer hosszú kerékpárúton lehet majd eljutni Bergtől egészen Párkányig, és teljessé válik az Eurovelo 6 szlovákiai szakasza.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?