Újabb ingatlant adott bérbe Rozsnyó önkormányzata

Rozsnyó |

<p>Az Általános Hitelbank épülete mellett álló turistaszálló új bérlője František Focko képviselő-testületi tag, a városi parkolóhelyek üzemeltetője pedig egy helyi cég, a CityPark Rt. lett. Az ingatlanra és a parkolókra, valamint az autóbusz-megálló melletti piac és a városi WC üzemeltetésére közbeszerzési pályázatot hirdetett az önkormányzat, ám a két utóbbira nem volt érdeklődő. Mindegyik bérlőre váró létesítmény esetében azonosak voltak a közbeszerzési pályázatban leírt feltételek, csak a foglaló összege és a bérbeadás időtartama volt különböző.</p>

A turistaszálló iránt három társaság érdeklődött. A képviselő cége, a Fockstav mellett a rozsnyói Agrex és a szintén helyi Linden szállt versenybe. Az utolsó pillanatban azonban az Agrex visszavonta pályázatát, ráadásul az egyik feltételt sem teljesítette, mert nem fizette be a 600 ezer koronás (20 ezer euró) foglalót. A Linden cég, amely csupán június 20-án nyert bejegyzést, a megadott határidő után küldte be pályázatát. A formai hiányosságok miatt a két cég tehát nem vehetett részt a versenyben.
„Hogy milyen kínálatuk volt az első két cégnek, nem tudjuk, mert nem került sor a borítékok felnyitására. Mi egymillió korona (33 ezer €) havi bért kértünk a turistaszállóért, Focko képviselő pedig 1 570 800 koronát (52 360 €) kínált” – tájékoztatott Štefan Grígeľ, az 1. Rozsnyói Rt. igazgatója, amely a városi ingatlanok kezelője. A bérleti költséget mindig egy hónapra előre kell kifizetni, valamint a bérlő egyszeri, 43 900 koronát (1463 €) fizet még a szállóban használt ágyhuzatokért, amelyeket a város idén vásárolt.
A bérlő a turistaszállót szeptembertől kezdi működtetni, a 10 évre szóló bérleti szerződést július végéig írják alá. Ha a bérlő idő előtt visszalép, a 600 ezres (20 ezer €) foglaló a városi részvénytársaságé marad.
A rozsnyói parkolókra is három társaság pályázott, a kassai Parking Slovakia Rt., a poprocsi Joso Rt. és a rozsnyói CityPark. A legjobb ajánlatot, több mint 810 ezer koronát (27 ezer €) a helyi cég tette, amelynek egyik társtulajdonosa Róbert Podracký, aki a legtöbb megrendelést megnyerő J. P. Stav építkezési cég tulajdonosa. Ennek társtulajdonosa pedig Peter Jakobej, aki egyben a Szlovák Nemzeti Tanács megyei küldöttének, Ján Babičnak az asszisztense. A J. P. Stav építette például a lakótelepi új bérlakásokat, s még hatvan bérlakás építése vár rájuk. A poprocsi 710 ezer, (24 ezer €), a kassai cég pedig 650 ezer koronás (22 ezer €) bérleti díjat ajánlott évente. A városnak a parkolókkal kapcsolatban az a kikötése, hogy a győztes cég sehol nem állíthat fel sorompókat. Ezzel már megpróbálkozott egy kassai vállalat, amely korábban bérbe vette a parkolókat. Akkor ez az intézkedés a város, a polgárok és a műemlékvédők tiltakozásába ütközött, ráadásul a cég a mai napig tartozik az önkormányzatnak egymillió korona (33,3 ezer €) bérleti díjjal. A győztes cégnek saját költségén kell biztosítani a parkolóhelyek karbantartását, a vízszintes és függőleges jelzőrendszereket. Augusztus 1-jétől kezdik szedni a parkolódíjakat. Ha a szerződéstől idő előtt visszalépnek, 350 ezer korona (12 ezer €) foglalójuk bánja. A bérleti szerződés hat évre szól. (Kovács Ágnes)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?