Újabb fejlemény a megtámadott és -alázott 11 éves lány ügyében

A 11 éves Andrea egyik támadójának édesapja szerint a lánya csak segíteni próbált

Újabb büntetőeljárást indított a rendőrség az Annamajorban történt támadás miatt. A 11 éves kislány megtámadásával kapcsolatban védett személy sérelmére elkövetett szándékos testi sértés és rendbontás miatt indult eljárás – közölte Michal Szeiff, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

„Ha a nyomozás során felmerül a gyanú, hogy más bűncselekményeket is elkövettek, a nyomozó a törvénynek megfelelően jár el, és újabb bűncselekmények elkövetése ügyében is büntetőeljárást indít” – közölte Szeiff. Az ügyben a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság rendőrei nyomoznak.  

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a kiskorú lányt január 2-án a szövetkezet volt telephelyén leitták és levetkőztették. Az esetet videóra vették és a világhálón közzétették. A videófelvételen 14, 15 és 16 éves gyerekeknek láthatók.

A sajtóban megjelent hírek szerint nem ez az első eset, ez a társaság már korábban is megtámadott gyerekeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?