Lefogták, addig tartották, amíg le nem nyeli az alkoholt – megszólalt a bántalmazott 11 éves lány

Lefogták, addig tartották, amíg le nem nyeli az alkoholt – megszólalt a bántalmazott 11 éves lány

Leitatták, ütötték, rúgták, majd meztelenre vetkőztették és levideózták.

Amint arról korábban mi is beszámoltunk, január 2-án 16 éves fiatalok alkoholt öntöttek le egy 11 éves lány torkán Annamajoron (Miloslavov). Ezt követően a lányt többször megütötték, a bántalmazást pedig videóra is vették. Az áldozat több sérüléssel került kórházba, támadás miatt már a rendőrség is nyomozást indított.

A Markízának most sikerült felvennie a kapcsolatot a sértettel és édesanyjával. „Délután kikéredzkedett az osztálytársnőivel. Ötkor még írt nekem, utána már nem tudtuk elérni” – emlékezett vissza a történésekre a 11 éves lány édesanyja. A lányok, mint utólag kiderült, az egykori szövetkezet épületébe mentek.

A sértett kislány mindössze annyira emlékszik, hogy Kofolát szeretett volna inni, ahelyett azonban alkohol volt az üvegben. Az alkoholfogyasztást egyértelműen visszautasította. „Megragadták őt, és leöntötték a torkán. Addig tartották a fejét, amíg le nem nyeli” – folytatta a történtek mesélését az édesanya.

Az esetről egy videó is készült, amelyet aztán feltöltöttek a közösségi hálóra. A felvételen 14, 15 és 16 gyerekek szerepelnek. Egyikük arról is beszélt, hogy ezt követően bántalmazni kezdték a lányt.

„Az elején pofozták, utána rugdosni kezdték” – mondta az eset szemtanúja, aki elmondta, a 11 éves kislányt meztelenre is vetkőztették. Az egyik támadó azt mondta a többieknek, hogy nem kell félniük a következményektől, mert az édesanyja rendőrként dolgozik.

A 11 éves lány ezt követően már nem reagált, a bántalmazók pedig azon gondolkodtak, mit mondanak a kiérkező mentősöknek és rendőröknek, majd megpróbáltak eltüntetni a nyomokat.

„Minden nap újabb videók és fotók kerülnek elő. Borzalmas. Nem érdemelte meg, hiszen csak 11 éves” – mondta könnyek között az édesanya.

A Markíza úgy tudja, nem ez volt az első eset, hogy a csoport más gyerekeket bántalmazott.

(mr, noviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?