A rendőrség hétfőn Záchranár (Életmentő) néven közúti akciót indított, melynek célja, hogy ellenőrizzék a járművezetők elsősegélynyújtási ismereteit.
Újabb akciót indított a rendőrség a közutakon – erre figyeljünk!
Az akció egészen július elsejéig tart – közölte a közlekedésrendészet igazgatója, Tomáš Vrábel.
Akik nem rendelkeznek az elsősegélynyújtás alapvető ismereteivel, azokat a rendőrök elgiazítják, és elmagyarázzák nekik, miként szükséges eljárni a mentők kiérkezéséig.
Az idősebb sofőrök általában meglepődve tapasztalják, hogy az elsősegélynyújtás elvei változnak.
Mindenkinek javasoljuk, hogy ne csak az alapképzésen vegyenek részt egy autósiskolában, hanem néhány év után újítsák meg ismereteiket akkreditált vöröskeresztes tanfolyamokon
– tanácsolja Pavlína Ferenčič, a Szlovák Vöröskereszt (SČK) pozsonyi részlegének igazgatója.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.