Újabb 23 közúti híd felújítását tervezi Nyitra megye

Nyitra megye
Nyitra |

A 2023 és 2027 közti időszakban szeretnék elvégezni a rossz vagy nagyon rossz minősítésű 23 híd felújítását. Közülük 14 a megye magyaroklakta térségeiben találhatóak. Összesen már 48 konstrukció renovációjával számolnak Nyitrán, amelyhez csaknem 27 millió euróra lesz szükség.

Tovább bővült azoknak a hidaknak a sora, amelyeket Nyitra megye a következő években rendbe tetetne a megyei hivatal közlekedési főosztályának indítványa alapján. A 10 méternél hosszabb fesztávú hidak között a megye magyaroklakta térségeiből Ímely, Kürt, Nagycétény, Kisölved, Vágfüzes, Gímes, Kéménd melletti konstrukciókat találunk a listán. A 10 méternél rövidebbek közül pedig meg kell említeni a Garammikola (vagyis Zselíz), Garamkövesd, Jászfalu, Vágsellye, Vágfarkasd, ill. Zsigárd és Királyrév közötti építményeket.

A főosztály anyagát tudomásul vette a megyei képviselő-testület is a legutóbbi, június 24-i ülésén. Farkas Iván (Magyar Szövetség) frakcióvezető egyedüli hozzászólóként elmondta, ha az eddigi tervek szerint fogják megvalósítani a felújításokat, akkor a jövőben jelentősen javulni fog a hidak minősége a megyében. Hozzáfűzte: mindez tükrözi a közlekedési főosztályon Balkó József mérnök vezetése mellett végzett munka színvonalát.

Az ülésre beterjesztett dokumentum szerint a megyéhez 138 olyan híd tartozik, amelyek élettartama a végükhöz közelít, sőt esetleg már át is lépték azt. Egy van balesetveszélyes állapotban (az 1573-as számú úton található garamszentgyörgyi), míg 31 nagyon rossz (hatos fokú), 106 pedig rossz (ötös fokú) besorolást nyert. A probléma országos, hiszen az utóbbi évtizedekben Szlovákia-szerte csak nagyon korlátozottan fektettek be a tulajdonosok a hídtestek karbantartásába. Nyitra megye 2023-ban úgy döntött, fokozza a felújítások intenzitását. 2020 és 2022 között még csupán öt híddal számoltak. 2023-ban viszont már további 20-szal bővítették a számukat, s ehhez csatlakozik most újabb 23 híd.

A megye elsődlegesen EU-s forrásokból, fokozatosan tervezi elvégezni a munkálatokat. Emellett a megyei költségvetéssel, ill. szükség esetén akár hitelfelvétellel és további állami forrásokkal is számolnak. A becslések szerint 2025 és 2028 között összesen 26 millió 862 ezer euróra lesz szükség a 48 híd rekonstrukciójához.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?