Párkány/Bajcs. A Kappa papírgyár és a Brantner Slovakia vállalat új üzemet nyitott a napokban Bajcson, úgynevezett kevert – színes, fehér és kartonpapír-hulladék gyűjtésére, osztályozására és tárolására.
Új üzem nyílt Bajcson
A papírgyárnak megfelelő nyersanyagot Párkányban dolgozzák majd fel, a többit Szlovákia egyéb cellulózipari gyáraiban. Mivel a szakágazatban világszerte egyre nagyobb a kereslet az osztályozott nyersanyag iránt, és az újrahasznosítás környezetvédelmi szempontból is egyre fontosabb, hamarosan újabb telephelyek létesülnek Kassán, Pozsonyban, Nagyszombatban, Zsolnán és Poprádon. Az újrahasznosítható papírhulladék begyűjtési hálózatának megteremtése összesen kétmillió euróba kerül – a költségeket a Kappa állja. Az Állami Újrahasznosítási Alap 1,1 millió euróval járul hozzá, ebből a pénzből osztályozó gépsorokat, préseket, szállítószalagokat, mérlegeket vásárolnak. Luboš Lopatka, a Kappa vezérigazgatója sajtóközleményben úgy tájékoztatott: a projekt lényege, hogy megteremtse a műszaki-technikai feltételeket és a folyamatos, hazai ellátást az osztályozott papírhulladék újrahasznosításához. A Kappa e téren a legnagyobb szlovákiai feldolgozónak számít, évente 120 tonnát hasznosít újra hulladékpapírból. Májusban a cég több mint 20 millió eurót fektetett be a fluting (a ragasztott hullámpapír alapanyaga) gyártásához szükséges gépsorok és berendezések korszerűsítésébe, a termelést tehát tovább bővítik. A flutingból évente 180-195 tonnát gyártanak, ezt a mennyiséget 2007-re 300-320 tonnára szeretnék emelni. Az új begyűjtési és osztályozási hálózat tehát a növekvő gyártást és az újrahasznosítást szolgálja ki. (buch)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.