Új parancsnok a komáromi városi rendőrségen

Komárom |

<p>Tóth Sándor személyben új parancsnoka van a komáromi városi rendőrségnek. A korábbi parancsnok, Rozsnyó Lajos, aki 1997 óta töltötte be a tisztséget, nyugdíjba vonul, emiatt kérte a funkcióból való visszahívását és munkaviszonya megszüntetését.</p>

Stubendek László polgármester a testületi ülésen kifejtette: a törvény nem teszi kötelezővé a versenypályázat kiírását a parancsnoki posztra. Ezt a lehetőséget kihasználva Rozsnyó Lajos visszahívásával egyidejűleg javaslatot is tett a képviselőknek az új parancsok személyére, és az önkormányzat 20 igennel és egy tartózkodással bizalmat szavazott Tóth Sándornak. Az új parancsnokot senkinek sem kellett bemutatni az ülésen, hiszen 1994 óta a városi rendőrség kötelékében dolgozik, évek óta parancsnokhelyettesi pozícióban. „Egyrészt fontosnak tartom a további nyitást a polgárok felé, a lakosok bizalmának erősítését a városi rendőrség iránt. Másrészt átláthatóbbá szeretném tenni a munkánkat” – nyilatkozta lapunknak megválasztása után Tóth Sándor, aki június elsejétől tölti be a tisztséget.

A testület május elején soron kívüli ülésen váltotta le Zuzana Hervayovát, a város által fenntartott Ispotály utcai idősek otthona igazgatóját, ezúttal pedig jóváhagyták a megüresedett helyre kiírt pályázat feltételeit. Kisebb vita alakult ki arról, szerepeljen-e a feltételek közt a két év vezetői gyakorlat, ám a többség ezt végül elvetette, mégpedig arra hivatkozva, hogy azok a fiatal, jó szakemberek, akik még nem töltöttek be vezetői posztot, eleve ki lennének zárva a pályázásból. Bekerült viszont a feltételek közé a magyarnyelv-tudás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?