Új munkahelyek kialakítására pályáznak Nagykaposon

Nagykapos |

<p>Az Ung-vidéki település vezetése nemrég három olyan pályázatot készített el, melyekkel összesen tizennyolc új munkahely létrehozásához kért állami támogatást.</p>

Ifj. Gyimesi György, a Nagykaposi Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, az egyik projekt keretében tíz embert foglalkoztatnának, egy részük a térfigyelő rendszer központi kiszolgáló helyiségében dolgozna, mások a hamarosan megnyíló hulladékgyűjtő udvar 24 órás őrzésében vennének részt. A munka-, szociális és családügyi minisztérium az alkalmazottak fizetésének 95 százalékát átvállalná, a városnak csak a bérköltségek 5 százalékát kellene fedeznie.

A másik pályázattal a városi hivatal földszintjére tervezett információs irodában adnának munkát négy, hosszabb ideje állástalan személynek. 2012 és 2014 decembere között a hivatalban három – tartós egészségkárosodással élő – ember már dolgozott ebben a munkakörben, de a védett műhely üzemeltetését biztosító projekt tavaly év végén lezárult. Most olyan 50 évesnél fiatalabb személyek jelentkezését várják, akik legalább 12 hónapja nem találnak munkát, illetve minimum 3 hónapja állástalan, 50 év feletti emberek érdeklődésére számítanak. Az állami támogatás az ő bérköltségeiknek 80 százalékát fedezi.

A hivatalvezető tájékoztatása szerint áprilistól négy új alkalmazottat vesznek fel a szolgáltatások házában működő közösségi központba is. Az egy évig itt dolgozó emberek bérét teljes egészében állami támogatásból fizethetik ki, sőt a projekt keretében még arra is lehetőség nyílt, hogy az iroda működési költségeinek egy részét az állam átvállalja. A központnak a város ingyen ad helyet, a világítással, a fűtéssel és a vízellátással kapcsolatos kiadásokat is fedezi. Nagykaposon egyébként a szociálisan hátrányos helyzetű polgároknak jelenleg is segíteni tudnak, a központban most hat személyt foglalkoztatnak ilyen munkakörben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?