Új igazgatót keresnek a kassai Löffler Béla Múzeum élére, a jelenlegi beadta a felmondását

Rácz Noémi elmondása szerint teljesen belefáradt a rá zúduló feladatokba
Kassa |

A fennállásának harmincadik évfordulójára készülő, a kassai Alžbetina utcában található Löffler Béla Múzeum vezetése hamarosan egy új igazgató kezébe kerülhet. A múzeumot az elmúlt két évben Rácz Noémi kassai képzőművész, a Löffler család egyik közeli ismerőse vezette, de a folyamatos pénzhiány, az akadozó támogatások, illetve a vállára egyre inkább nehezedő terhek miatt nemrégiben beadta felmondását. Az igazgató szerint a történelmi épület nagyon rossz állapotban van, a folyamatos drágulás miatt a költségvetés is egyre szűkösebb, nem utolsó sorban pedig a múzeum fenntartójával, Kassa-Óváros városrész önkormányzatával sem olyan a kapcsolatuk, mint amilyennek ideális esetben lennie kellene. 

Ahogyt azt az Új Szónak Rácz Noémi, a múzeum hamarosan távozó igazgatója elmondta, amikor megbízták őt az intézmény igazgatásával, nagy örömmel és nem kevés elszántsággal vágott neki a munkának. „A koronavírus miatt bevezetett korlátozások folyamatosan enyhítése közepette kaptam meg az állást. Ez az időszak szinte az összes kulturális intézmény működését megnehezítette, ezért is hittem azt, hogy elmúltával minden visszakerül a régi kerékvágásba. Ezt követően nem sokkal azonban kirobbant a háború a közeli Ukrajnában, majd nem sokkal később a most dübörgő gazdasági válság szele is megérkezett. Mivel Löfflerékkel, konkrétan Löffler Béla bácsival és feleségével Klárával mondhatni baráti kapcsolatban voltunk, jól ismertük egymást, úgy éreztem, hogy a múzeum igazgatásával viszonyozhatom azt a sok jót, amit tőlük kaptam az évek során. A pozíció betöltése után azonban egyre inkább azt láttam, hogy sok mindennel gond van. Rajtam kívül igazából csak egy másik alkalmazott volt felvéve a múzeumba, aki még így is két pozícióért volt felelős: jegyszedőként és tárlatvezetőként is dolgozott. Négy másik alkalmazott csak részidőben volt felvéve. Az én munkám – mint kiderült – sok mindent magába foglalt. Én intéztem az épület karbantartását, én voltam felelős a pénzek beszerzéséért, és nem utolsó sorban az én dolgom volt a művészeti rész igazgatása, a programok és a kiállítási tervek betervezése. Ezek a feladatsorok igazából mind egy külön pozíciót igényelnének. S mivel a múzeum a fenntartó, vagyis a Kassa-Óváros városrész önkormányzatának járulékköteles szervezeteként van nyilvántartva, a működési költségek egy bizonyos részét a fenntartó finanszírozza. És igazából ezzel van a legnagyobb gond, ugyanis az önkormányzat csak május elején hagyta jóvá az éves költségvetésünket. Bár a helyzet azóta kissé változott, papíron már aláírták és jóváhagyták a költségvetést, havonta csak a költségvetés 1/12-ét kapjuk. Emiatt nemcsak a feladatok nagy részét voltunk képtelenek végrehajtani, de a kiállítások is meghiúsultak, hiszen a kiállítási tervet sem tudtuk elkészíteni. Szerencsére a múzeumnak volt némi spórolt pénzbe, így a legfontosabb költségeket ebből, illetve a várostól kapott, általam csak nevetségesnek mondható járulékokból fedezünk” – magyarázta lapunknak Rácz Noémi. 

Nagykabátban dolgoztak 

Mivel az elmúlt időszakban tapasztalt rohamos áremelkedés nemcsak a háztartások, de a vállalatok, szervezetek és az összes létező intézmény működését is jócskán megnehezítette, a helyzet ebben a múzeumban is siralmas. Míg a múzeum 2018-2020-as éves költségvetése átlagosan 112 ezer euróra rúgott ki, ez az összeg 2021-ben már 124 ezer, 2022-ben pedig 139 ezer euró volt. „A fizetéseket, melyekre havonta nagyjából 9000 eurót költünk, épphogy ki tudjuk fizetni. Az energiaárak nálunk is az egekben vannak, hiába tartozunk a speciális, úgynevezett ársapkával ellátott intézmények kategóriájába, a mi esetünkben is 100 százalékkal drágultak a szolgáltatások. Télen csak a legnagyobb hidegekben kapcsoltuk be a fűtést, legtöbbször kabátban és meleg ruházatban dolgoztunk. A helyzetet az is tovább nehezíti, hogy míg az előző években Kassa város önkormányzata is támogatta a múzeum működését, a város idei költségvetésébe már sajnos nem fértünk be. Az épület ramaty állapotban van, s ahogy az múlt év novemberében kiderült, a ház alatti vezetékrendszer is sérült volt. A víz és a fekália nem a csövekbe, hanem a földbe folyt, ettől pedig a falak és a vakolat is átázott. Emiatt a múzeumot egy hónapra be kellett zárni, ami további bevételkiesést eredményezett. Ha a fenntartó minden éven rászánt volna némi pénzt az épület fokozatos karbantartására, nem tartanánk ott, ahol most tartunk. Egy átfogó felújításra volna szükség, de erre jelen pillanatban többek között azért sincs lehetőség, mert a fenntartótól még a legegyszerűbb kérdésekre sem kapok választ. Az önkormányzat tisztában van a múzeum helyzetével, de hiába emelem fel a hangomat, segítség csak az utolsó pillanatban, és az is csak elhamarkodottan jön” – panaszolta a regnáló igazgató. 

Rácz Noémi

Eltérő meglátások

Az igazgató által szerkesztőségünknek is részletesen vázolt problémák és a feketén-fehéren bemutatott éves költségvetések ellenére a Löffler Béla Múzeum fenntartója, vagyis az óvárosi önkormányzat azt állítja, hogy a költségvetést nem csökkentették, hanem ellenkezőleg, közel a duplájára növelték. „A múzeum egy autonóm, járulékköteles szervezet, amely a törvény értelmében maga kezeli bevételi és kiadási költségvetését. Ez magába foglalja a fenntartó, azaz a Kassa-Óváros városrész önkormányzatának költségvetéséből származó hozzájárulást, valamint más szervezetektől, Kassa városától, projektekből és belépődíjakból kapott pénzeszközöket is. A Löffler Béla Múzeum elsősorban saját forrásaiból köteles finanszírozni szükségleteit, majd ha ezek a források nem elegendőek, akkor a fenntartó hozzájárulását használja fel. Nem igaz, hogy az önkormányzat drasztikusan csökkentette volna a költségvetést. Ellenkezőleg, 2022-ben az önkormányzat hozzájárulása 110 500 euró volt, 2023-ban pedig 194 120 euró. Kassa városa, pontosabban az önkormányzati képviselők úgy döntöttek, hogy idén nem támogatják a szokásos 30 000 eurós összeggel a múzeumot, még annak ellenére sem, hogy az óvárosi polgármester megpróbált beszélni a városi tanács képviselőivel. Ez többek között azért is sajnálatos, mert a Löffler Béla Múzeum idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját” – nyilatkozta az Új Szónak Renáta Némethová, a Kassa-Óváros városrész hivatalának szóvivője azzal a megjegyzéssel, hogy a szóban forgó épületbe az elmúlt húsz évben valóban kevés pénzt invesztáltak az érintett felek. „Csak az utóbbi években sikerült olyan európai alapból finanszírozott projekteket indítani, amelyek megvalósítása nem kevés időbe telik. Az épület műemlékvédelem alatt áll, így minden beruházás örökségvédelmi, elsősorban építészeti és régészeti felmérés tárgyát képezi. Ezenkívül akut módon foglalkoztunk a szennyvízcsatorna problémájával, ami egyébként nem szokatlan a városközpontban található történelmi épületek esetében” – tette hozzá Némethová. 

Löffler Béla hagyatéka

Löffler édesapja az Osztrák–Magyar Monarchia őrmestere volt, édesanyja zempléni nemesi családból származott. Az állami népiskola elvégzése után a marosvásárhelyi kádétiskolába került. 1918-ban otthagyta a tisztképzőt és szülővárosában, a Magyar Állami Reáliskolában folytatta tanulmányait. 1920–1923 között fogtechnikusnak tanult. Öt évvel később a Rimaszombati Csehszlovák Állami Magyar Reálgimnázium tanulója lett, ahol 1931-ben érettségizett. 1932–33-ban Budapesten szobrászatot kezdett tanulni Medgyessy Ferenc és Vilt Tibor műtermében, majd 1936-ban Prágába utazott, hogy gyakorlati vizsgát tegyen a fogtechnikusi szakmából, s időközben három hónapot töltött Welimsky szobrászművésznél. Tanulmányúton járt 1936–38-ban Párizsban, Londonban és Olaszországban, 1938-tól pedig kisebb megszakításokkal Kassán élt. A második világháború végén a kassai hadtestparancsnokságon teljesített szolgálatot, majd Poprádra került, ahol megszökött az egységétől. 1945 és 1947 augusztusa között a Szovjetunióba került mint hadifogoly. Tagja volt a Kazinczy Társaságnak. Az 1960-as években restaurálással is foglalkozott, többek között a kassai dómban is. Első felesége 1947 decemberétől Petro Emília (Milka) volt. 1974-ben megözvegyült. 1988-ban elvette Schönherz Zoltán húgát, Klárát, aki élete végéig társa maradt és segítette a kiállítások szervezésében, külföldi utazások előkészítésében. Löffler Béla teljes vagyonát a kassaiaknak adományozta a kultúra és a művészet támogatására. Két ingatlana is volt az óvárosban - egy ház a Kmet'ová utcában és egy, amely napjainkban is helyzet biztosít a múzeumnak az Alžbetina utcában. A nevét viselő múzeum 1993 óta működik a városban, fenntartója Kassa-Óváros önkormányzata. 
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?