Új helyre költözött a szabadidőközpont

Harminc foglalkozásukat több mint ötszázan látogatják, gyerekek és felnőttek is.KomáromÚj helyre költözött a szabadidőközpont, a belvárosba, a Klapka téri ún.

Harminc foglalkozásukat több mint ötszázan látogatják, gyerekek és felnőttek is.

Komárom

Új helyre költözött a szabadidőközpont, a belvárosba, a Klapka téri ún. Baťa udvarba; eddigi, Rozmaring utcai székházát 2015-ben a Marianum Egyházi Iskolaközpontnak adta el a város, azzal a feltétellel, hogy két évig az épület egy részét még a szabadidőközpont használhatta. Az új székházat Stubendek László polgármester és Erika Sokolová igazgató adta át.

A költöztetésre vonatkozó döntést komoly vita előzte meg a képviselő-testületben, többen vitatták, hogy a belvárosi helyszín megfelelő lesz-e, a szabadidőközpont vezetése sem volt teljes mértékben elégedett, de a felújított épületet, a kialakított belső termeket látva bebizonyosodott, jó döntést hozott az önkormányzat. A Rozmaring utcai épületet 266 ezer euróért adta el a város, ebből 136 ezer eurót a helyhiánnyal küzdő magyar speciális alapiskola bővítésére – tantermek céljára alkalmas konténerek vásárlására és a meglévő épületen az ablakok cseréjére – fordították, a szabadidőközpont új székhelyének rendbetételére, átköltöztetésére pedig közel 90 ezer eurót különítettek el. Erika Sokolová tájékoztatása szerint több mint 500 gyerek és felnőtt látogatja foglalkozásaikat, a csecsemőktől a nyugdíjasokig. A különböző kézműveskörtől kezdve a nyelvkurzuson át tánc-, sport-, kézügyesség- és mozgásfejlesztő csoportos foglalkozásokat kínálnak, szám szerint harmincat. A központnak 11 alkalmazottja van, hét pedagógus és négy adminisztratív dolgozó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?