Új esély a hajléktalanoknak

Kassa
Kassa |

Különös és szomorú látványban van részük azoknak, akik a megyei hivatal épülete melletti buszmegállóban várakoznak a buszokra. A DEDO alapítvány a hajléktalanok mindennapjaira reflektáló elemeket helyeztek ki a buszmegállóra a Hazamegyek (Housing first) nevű projekt keretében, segítségével bérlakásokról gondoskodnak a leginkább rászorulóknak.

Jana Krajkovičová, a DEDO alapítvány egyik munkatársa az Új Szónak elmondta, a Hazamegyek névre keresztelt projektet azért hozták létre, mert a hátrányos helyzetű családokról és a hajléktalanokról gondoskodó szociális intézmények továbbra sem képesek elegendő férőhelyet kialakítani a rászorulóknak.

„Összesen tíz lakást kaptunk bérbe a városi önkormányzattól, mindegyiket felújítjuk. A várossal kötött szerződés értelmében már megkezdtük a hajléktalanszállókban és a szociális intézményekben élő családok feltérképezését. A szükséges információk begyűjtése után december első felében tíz családot sorsolunk ki, akiknek felajánljuk a lakásokat és a szóban forgó projektben való részvételt. A rászorulók egyforma eséllyel indulnak a sorsolásonˮ – nyilatkozta lapunknak Krajkovičová.

A lakásokba beköltözőknek három dolgot kell teljesíteniük: a bérleti szerződés első napjától lakbért kell fizetniük, jó és törvénytisztelő szomszédként kell viselkedniük és részt kell venniük a projekt által kínált szakmai tanácsadásokon. Az alapítvány egy nyilvános gyűjtést is indított, a beérkező összegből a lakásokat szeretnék kellőképpen berendezni. „Mivel nincsenek raktáraink és a szállítás logisztikai részét sem tudjuk megoldani, most csak pénzbeli adományokat várunk. Mivel a lakásokat egységesen, a lakók személyes preferenciái nélkül szeretnénk berendezni, nem látjuk értelmét bútorok és egyéb tárgyak gyűjtésénekˮ – tette hozzá Krajkovičová, aki szerint a projekt sikerességének érdekében választották a szokatlan kampányt, a buszmegálló átalakításával szeretnék felhívni az emberek figyelmét. „Az átalakított buszmegállókkal a hajléktalanság különböző formáit mutatjuk beˮ – zárta Krajkovičová.

Az alapítvány az adományokat a nadaciadedo.darujme.sk/idem-domov (www. nélkül) honlapon keresztül várja. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?